Rejtélyes objektum éri el a Földet 2017 novemberében kormányzati információk szerint?

2017. szeptember 20., szerda




Állítólag a brazil szenátornak információi is vannak róla.

Lehet, hogy a Föld, és az emberiség nem fogja megúszni azt, hogy a Nibiruval találkozzon? Egyre több olyan titkos jelentés lát napvilágot, melyek arról tanúskodnak, hogy valami közeleg a Naprendszer felé.

Ez a valami pedig tízszer nagyobb a Földnél, és a csillagásziok feltételezései szerint egy óriási bolygó lehet.

Míg a NASA szakemberei arról vannak meggyőződve, hogy ez lehet a régóta keresett kilencedik bolygó, mely épp visszatérő ívben van a Napunk felé, addig az összeesküvés elméletek hívei szerint ez nem más, mint Marduk csillaga.

Marduk csillagáról pedig azt tudjuk, hogy a próféciák szerint a Földdel fog ütközni, vagy nagyon közel elhaladva hozzánk olyan gravitációs mezője lesz, hogy kataklizmákat fog okozni bolygónk felszínén.

Azt beszélik, hogy a brazil szenátor, Telmario Mota is tud a Nibiru közeledéséről, és az elmúlt hónapokban többször is megpróbálta figyelmeztetni kollégáit.

"Belső információiam vannak, melyek a NASA-tól erednek. A NASA biztos abban, hogy a kilencedik bolygó, azaz a Nibiru közeledik a Naprendszer felé" - állította.

Tényleg ez lenne a helyzet? A világ lassan szétbomlik, és az emberi civilizáció végét jelentheti majd a Nibiruval való találkozás?

A Nibiru gravitációs hatásai már most érződnek egyesek szerint. Ezért van annyi földrengés és különféle kataklizmák.

Sőt, az utóbbi napokban, hetekben felerősödött a Yellowstone alatti szupervulkán aktivitása is, mely szintén a Nibiru érkezésével függhet össze - állítják.

A globális elit már évek óta készül erre, és régóta tudják, hogy mi a helyzet. Nem véletlen épül annyi különleges, sugárzás ellen is megvédő titkos bunker a föld alatt Amerika és világszerte.

talán Stephen Hawking sem véletlenül mondta azt, hogy az emberiségnek csupán100 éve, vagy annyi sincs hátra, és el fog pusztulni a civilizációnk, ha nem lépünk tovább időben erről a bolygóról...

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés bizarr világvége nibiru kataklizma összeeskvés


Megtekintések száma: 128141





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet