Rejtett, a jövőből küldött földönkívüli üzenetek rejtőzhetnek a gabonakörökben?

2017. március 21., kedd




A titkosított üzenetet csak dekódolnunk kellene - állítják az ufó szakértők.

A gabonakörök rejtett üzenetet tartalmazhatnak - ezt már elég régóta állítják egyes ufó szakértők. A dolog azonban most talán sokkal konkrétabb, ugyanis azt mondják, hogy a rejtett üzenet a jövőből érkező üzenet, és az idegenektől származik.

Néhány kivételtől eltekintve a gabonakörök nagy részét ma is az idegenek tevékenységének tulajdonítják. Az idegenek repülő szerkezetekkel landolnak a gabona, vagy kukoricaföldeken, ahol időnként egy-egy szemet begyűjtenek a terményből, senkis em tudja, hogy miért.

Korábban már több helyszíni kutatás is alátámasztotta, hogy a gabonakörök helyszínén mindig vannak hiányzó gabonaszemek, kukoricaszemek, méghozzá nem lehanyagolható mértékben.

Különös az is, hogy a gabonakörön belül elhelyezkedő növények szárai nincsenek eltörve, csak meghajolva, és a valódi gabonakörök esetében nem látható egyetlen emberi lábnyom sem a helyszín környékén.

A 61 éves ufó kutató, és gabonakör szakértő, Dr. Horace Drew évtizedeken át tanulmányozta ezeket a gabonaköröket, és megdöbbentő megállapításra jutott.

Egyfajta rejtett mintázatot, mondhatni üzenetet figyelt meg bennük, ami független volt attól, hogy a világ melyik részén bukkant fel. Elmondása szerint egy földönkívüliek által megírt, világegyetemmel kapcsolatos tudás, vagy igazság, esetleg valamiféle titkos információ rejtőzhet a gabonakörök által tartalmazott titkos kódban.

Az emberiség nem eléggé fejlett ahhoz, hogy jelenleg képes legyen ezeket a gabonakörökbe kódolt 4 dimenziós üzeneteket értelmezni. feltehetően a jövő emberiségnek szánták az üzenetet, méghozzá a jövőből.

Ugyanis többször felvetődött az, hogy a gabonakörök egy részét nem is idegen járművek hagyják, hanem csak úgy manifesztálódnak az éterben, azaz a semmiből bukkannak elő, minden előzmény nélkül.

Dr. Horace elmélete szeriont az idegenek a jövőből oly módon üzennek, hogy el kellene jutniuk hozzánk. Egy idegen, fejlett civilizáció miért vesződne azzal, hogy kozmikus bárkára száll, és fényéveket utazik azért, hogy eljuttasson egy üzenetet egy másik faj számára?

Ezt ugyanis könnyebben megtehetné oly módon, hogy célzott impulzusokkal - melyet bolygónk felé irányítanak - gabonaköröket hoznak létre földjeinken.

Az üzenet a jövőből érkezik, ugyanis ők már több száz, vagy több ezer fényévvel ezelőtt elküldték az üzenetet, és amikor mi megkapjuk ezeket a kódokat, azok egy múltban elküldött, de jövőbeli civilizációtól származnak.

Dr. Horace egy másik elképzelése, hogy az üzenetek bár idegenektől érkeznek, de valójában a jövőbeli emberiség próbál ily módon egy titkosított üzenetet továbbítani nekünk. Senki sem tudja, hogy miért éppen kódolva, talán más is olvassa a jövőben az üzenetet, vagy más oka lehet.

És hogy mi lehet a gabonakörökbe rejtett üzenet lényege? Miről szólhat a titkosítatlan kód? Ehhez magát az üzenetet kéne megfejteni, amire jelenleg nem vagyunk képesek.

A kód talán csak a jövőben válik olvashatóvá, ha megtanulunk a negyedik dimenziót alapul véve is gondolkodni, mert sok feltételezés szerint ezek a gabonakörök egyfajta hologram információkat tartalmaznak, amiket csak ily módon láthatunk majd meg.

Egy teória szerint, ha az 5000 évvel a jövőben létező emberiség küldte az üzenetet, akkor valamiféle figyelmeztetés lehet. Ha pedig idegenek műve, akkor könnyen lehetnek tervrajzok, egy különleges szerkezet megépítéséhez, mely előbbre viheti az emberiséget, vagy segíthet a földönkívüliekkel való kommunikációban.

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek gabonakörök időutazás


Megtekintések száma: 31936





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet