Rejtett kamra létezhet a Nagy szfinx belsejében?

2017. március 14., kedd




Egyesek szerint az előző emberiség által hátrahagyott technológiát rejti, mások szerint a Frigyláda.

A Nagy szfinxről még ma is alig tudunk valamit, holott több ezer évvel ezelőtt építették, és volt ideje az emberiségnek alaposan megnézni magának, és jelentősen áttanulmányozni.

A szfinx több ezer éves monstrumáról azt beszélik újabban, hogy olyan titkokat rejthet a elsejében, amiről egy ideig csak legendák keringtek.

Ezek a titkok hamarosan akár bizonyítást is nyerhetnek. Arról van szó, hogy egy 1817-ben zajló ásatás, és kutatás során kiderítették, hogy van valami a szfinx fejében.

Erről később képek is készültek, melyen jól látható az az üreg, ami a Nagy szfinx feje tetején található, és feltehetőleg egy hatalmas, elgördíthető szerkezettel lehetett kinyitni, és becsukni.

Később, 1925-től 1936-ig egy Emile Baraize nevű régész tárta fel igen jelentős mértékben a szfinx minden titkát, legalábbis azokat, amikről akkoriban tudni lehetett.

Ekkor készültek azok a különös képek, melyek némelyikén sejtetni vélik, hogy a hatalmas üreg látható, mely a szfinx fejének belsejébe vezet.

Hogy pontosan mit találtak a belső kamrában, arról nincsenek információk, de rengeteg pletyka kering róla. Egyes források szerint nem csak a feje volt üreges a szfinxnek, hanem a hasa is, és egy hatalmas, csőszerű alagút futott végig a szfinx alatti homokban is, melyet szintén betemetve találtak meg.

Később szkenneléses eljárással megállapították Japán régészek is, hogy valóban lehetnek üregek a műemlék belsejében, és a műemlék alatti területen.

Azonban senki sem tudja, mi történt, miért nem számoltak be annak idején ezek felfedezéséről. Egyes elképzelések szerint olyan dologra bukkantak, amit jobbnak láttak, ha nem bolygatnak, és visszatemettek mindent úgy, ahogyan azt találták.

Mások szerint az ott talált dolgokat, vagy dolgot a legnagyobb titokban végül elszállították a helyszínről egy ismeretlen helyre.

Talán a Szent Grál, melyet eldughattak itt, ahol senki sem keresné a kereszténység legszentebb ereklyéjét. De az is lehet, hogy ősi idegenek által hátrahagyott csúcstechnológia volt elrejtve a szfinx fejében.

Ezt nem tudni, ugyanis rengeteg pletyka és elmélet létezik arról, hogy mi lehetett ott, a templomos kincseket már meg sem említve.

Hogyan valaha feltárják-e teljes mértékben a szfinxet, azt csak a jövő döntheti el.

rejtély rejtélyek egyiptom kincs kincsek előző emberiség ókor szent grál


Megtekintések száma: 137131





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet