Renbkívüli: különleges aszteroidára bukkantak

2019. július 10., szerda




Igazán különleges és ritka aszteroidára bukkantak a Caltech kutatói: a 2019 LF6 egész pályája a földin belül található, ami annyira ritka, hogy ezen kívül mindössze 19 másik kisbolygót ismerünk, amely ennyire közel keringene a Naphoz. 

Míg a Nap-Föld távolság átlagosan egy csillagászati egység, addig a 2019 LF6 0,794 egységnyire kering a csillagtól.

Az ilyen, földi pályán belül keringő aszteroidákat Földön belül mozgó objektumoknak (interior-Earth object, IEO) szokták nevezni, vagy más néven Atira aszteroidáknak is 

– írja a Gizmodo. Eddig csak 20-at találtunk belőlük, ezt is beleértve, de idén már felfedeztünk egy másikat is, ami arra enged következtetni, hogy elég sok lehet még, amit nem ismerünk. 

A 2019 LF6 151,13 nap alatt tesz meg egy kört a Nap körül, ilyen kis pályán egyik ismert kisbolygó sem mozog. 

A korábbi rekorderen egy év 165 napig tartott, ez egyébként a szintén idén felfedezett IEO, a 2019 AQ3. Ugyanaz a kutatócsapat találta meg ezt is, mint a 2019 LF6-ot

Ugyan az aszteroida alakját nem sikerült meghatározni, a méretét igen: 1,3 kilométer széles, erre a fényvisszaverő-képességéből jöttek rá a Caltech kutatói. Az ismert IEO-k közül csak kettő nagyobb, például az 163693 Atira, amely 5 kilométer széles.

„Nem igazán találni ilyen nagy aszteroidákat mostanában” – írta a kutatás vezetője, Je Csüancsi egy sajtóközleményben. 

„Harminc évvel ezelőtt, amikor szervezetten kezdték el keresni a kisbolygókat az emberek, ezeket a nagyokat találták meg először, de most, hogy a nagy részük már megvan, az ilyen méretes darabok igencsak ritkák.”

A 2019 LF6 és AQ3 pályája is arra utal, hogy létezésük során valamikor eltérítették őket, valószínűleg túl közel jutottak a Vénuszhoz és a Marshoz, amelyek gravitációs mezeje változtatott az eredeti pályájukon. 

Mint más aszteroidák, az Atira-kisbolygók is a Naprendszer formálódása idején jöttek létre.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány hihetetlen űrkutatás


Megtekintések száma: 20809





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet