​Rendkívüli: A lakosság segítségét kérik a szúnyogok miatt

2020. július 5., vasárnap




Ismét felhívásban kéri a lakosságot az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete, hogy segítsék a kutatókat a hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében.

A szárazság után beköszönő csapadékos, meleg időjárás kedvez a szúnyogok fejlődésének - ezt szó szerint saját bőrünkön is tapasztalhatjuk mostanság. "Ilyen időben tömegesen kezdenek el szaporodni, köztük nemcsak a hazai, hanem az újonnan megjelent idegenhonos fajok is" - olvasható az ELKH csütörtöki közleményében.

Az ökológusok ezért arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben valaki ázsiai tigrisszúnyogot lát vagy elfog, a fogás helyének és idejének megjelölésével feltétlenül tudassa a kutatóintézettel, majd lehetőség szerint a mintát küldje be.

A felhívás szerint azért fontos a fajjal foglalkozni, mert aktívan csípi az embert, a házi- és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat, közben pedig legalább 22 féle vírust terjeszt. 

Mint írják, az általa hordozott veszélyes kórokozók magyarországi megtelepedésének az a feltétele, hogy a fajnak nagy egyedszámú, stabil populációi legyenek Magyarországon. A jelenlegi adatok alapján a kutatók azt feltételezik, hogy ilyen populáció még nincs, de nagyon fontos a folyamat állandó és szakszerű nyomon követése. Ebben kérik a lakosság közreműködését.

"Tavaly a beküldött mintákból 48 bizonyult ázsiai tigrisszúnyognak, a viszonylag szétszórt előfordulási adatok pedig azt jelzik, hogy több megyében is felbukkanhatnak az ázsiai tigrisszúnyog példányai.

A beküldött példányokon virológiai teszteket végeztünk, de eddig még mindegyik teszt negatívnak bizonyult a Nyugat-nílusi láz, Usutu-, Chikungunya-láz vírusára" - idézik a közleményben Soltész Zoltánt, az Ökológiai és Botanikai Intézet kutatóját.

Ezek segítenek beazonosítani

A tigrisszúnyogot viszonylag könnyen fel lehet ismerni, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon hófehér pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábain fehér gyűrűk találhatók, hátán egyetlen hosszanti fehér csík húzódik. Ez a fajta szúnyog kis méretű, testhossza mintegy öt milliméter. 

Csípése más fajokénál hevesebb allergiás tüneteket válthat ki az emberben. Magyarországon új fajként tűnt fel a koreai csípőszúnyog és az ázsiai bozótszúnyog is. Míg a tigrisszúnyognak még csak szórványosan megjelenő példányait gyűjtötték, az utóbbi két fajnak már önfenntartó népessége él Magyarországon.

Az enyhébb telek segítik a szúnyogok áttelelését, ahosszabb nyarak pedig lehetővé teszik, hogy évente a korábbiaknál több generáció fejlődjön ki. Az olykor rövid időszakra koncentrált, nagy mennyiségű csapadék növeli az olyan kis vizek (belvízfoltok, vizes árkok, pocsolyák) számát, amelyek a csípőszúnyog-lárvák életterét biztosítják. 

Ezért a hazánkban őshonos mintegy 50 faj többsége a korábbiaknál nagyobb területen és érzékelhetően nagyobb egyedszámban "zaklatja" az embereket.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 3568





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet