Rendkívüli bejeéentés: idegen szerkezet haladt át a Naprendszeren

2021. szeptember 23., csütörtök




Lehet, hogy tudtunkon kívül már meg is történt az első földönkívüli kapcsolatfelvétel!

Bár a szakértők többsége elveti a lehetőséget, Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének vezetője továbbra is kitart amellett, hogy az Oumuamua egy mesterséges objektum lehet 

– írja a Sputnik News. 

A neves csillagász szerint kollégái elvesztették gyermekkori kíváncsiságukat, és túlságosan tartanak attól, hogy tévednek.

A 2017 októberében azonosított Oumuamua az első ismert csillagközi objektum, amely áthaladt a Naprendszeren. 

Loeb a közelmúltban egy interjúban arról beszélt, hogy ki szeretne dolgozni egy olyan egyenletet, amellyel igazolhatja, hogy az Oumuamua egy idegen űrhajóról vált le.

Felfedezése óta a kutatók több elmélettel is előálltak, hogy megmagyarázzak az Oumuamua eredetét. 

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy Zdenek Sekanina, a NASA sztárcsillagásza szerint az objektum egy szétesett csillagközi üstökös maradványa.

Loeb viszont úgy véli, hogy az Oumuamua nem egy természetes objektum, hanem egy igen fejlett civilizáció űreszköze. 

A szakértő és kollégái az objektum sebességéből kiindulva jutottak arra, hogy egy üstökös vagy aszteroida nem lenne képes ilyen gyorsasággal haladni. 

Az Oumuamua megfigyelése során ráadásul nem azonosították rajta az üstökösök jellegzetes kómáját.

Loeb szerint az objektum egy 1 kilométer hosszú és nagyjából 1 milliméter vastag vitorla lehet, amely a csillagok sugárzását hasznosítja energiaként.

A kutatót sok kollégája kritizálta az elmúlt időszakban az Oumuamuával kapcsolatos extrém kijelentései miatt. 

Egyes szakértők úgy vélik, hogy Loeb bizonyos esetekben olyan dolgokat állít, amelyeket ő maga sem hisz el, és csupán a hírverés miatt tart ki elmélete mellett. 

Loeb ezzel szemben azt követeli, hogy kritikusai szilárd cáfolatokkal álljanak elő.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány összeesküvés csillagászat


Megtekintések száma: 53232





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet