Rendkívüli bejelentés: 6 éven belül utazik majd az emberiség a Marsra!

2016. szeptember 28., szerda




Magyar idő szerint Kedd este 20 óra 30 perckor lépett a Nemzetközi Űrkutatási Kongresszus közönsége elé Mexikóban, hogy ismertesse cége, a SpaceX emberes Mars-missziójának részleteit. Hatalmas bejelentés volt, mely után szinte senki nem tért magához.

Nagyüzemi szinten pörög most az utóbbi időszakban az emberes Marsmisszió ötlete. Hogy ennek pontosan mi az oka, azt mindenki csak találgatja.

Vannak, akik szerint végre megérett az emberiségben a gondolat, és belátta, lassan tovább kell lépnie a csillagok felé, van, aki az utolsó akadály, politikai legitimitás teljesülését látja a dolgok menetének gyorsulásában.

Annyi biztos, hogy Amerika néhány napja hivatalosan is bejelentette, hogy 25 éven belül a Marsra fogja küldeni az első asztronautát.

Napokkal azután, hogy a NASA megkapta az amerikai kormány jóváhagyását az emberes Mars utazás költségvetésére, a leghíresebb űrvállalkozó, Elon Musk is úgy néz ki, hogy kiteregeti a lapjait.

A Tesla és a SpaceX vezetője nem elfogult, és nem csupán űrkutatási bravúrt szeretne végrehajtani, de tartósan meg szeretné vetni a lábát a vörös bolygón.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy a Mars kiváló hely lehet, a Földhöz hasonló felépítése miatt. Ma már tudjuk, hogy régen élt is volt rajta, tehát teljes mértékben lakható lehet a jövőben is.

6 éven belül elküldik az első embert a Marsra

Elon Musk azt jelentette be a konferencián, hogy 6, azaz HAT éven belül képesek lesznek embert küldeni a Marsra. Többször figyelmeztetett, nem beszél lózungokról, és minden állítását alá fogja támasztani tudományosan az elkövetkező időszakban.

Az elkövetkező években komoly fejlesztések fognak folyni a laborokban és kutatási bázisokon, így az ütemtervek szerint 2022-ben embert tudnak indítani majd a Marsra.

Elons Musk cége már most is hatalmas fejlesztéseket vitt véghez, és tovább dolgozik az újrahasznosítható rakétán, emberi belső élettér kabinokat fejleszt majd, és előkészít minden szükséges technológiai lépést ahhoz, hogy az első emberes Mars misszió sikeres legyen.

Az első ilyen ember vezette űrhajó, mely eléri majd a Marsot, a Heart of Gold néven fog futni elmondása szerint. Az is megvan már, hogy hogyan és miként fognak széndioxidból oxigént előállítani, és hogy a Marsa lépő emberek hogyan fogják felépíteni maguknak a lakómodulokat hosszabb távra.

Óriási jelentősége lenne

Egyrészt a Marsa lépés megadná az emberiségnek az űrkutatás iránti hatalmas löketet. Minden emberi faj egy másik szintre lépne szellemileg, hogy ezt képesek voltunk megtenni.

Az emberiség ugyanakkor egy bolygóközi fajjá avanzsálódna, ami szintén nem egy elhanyagolható tény.

A tény, hogy ezt meg tudjuk tenni, 6 éven belül, óriási távlatokat nyithat majd meg a jövőben, más bolygók meghódításához.

Musk szerint mindenképpen két út áll az emberiség előtt. Vagy a Földön marad örökké, elkerülhetetlenül kipusztítva magát, és élőhelyét, vagy felnő a feladathoz, és továbbáll, meghódít más bolygókat.

Szerinte, és még sokak szerint is ez az utóbbi a legjárhatóbb út, és ez biztosítja az emberi faj fennmaradását is.

Persze Musk terve körül még rengeteg a kérdés, amit az elkövetkező időszakban fognak részletesebben tisztázni, mindenesetre bődületesen nagy ígéretet tett, és Elon Muskot nem úgy ismerik, mint aki nem tudja tartani az ígéretét!

tudomány mars marskutatás elon musk emberes marsmisszió


Megtekintések száma: 93186





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet