Rendkívüli: Elveszett kontinens nyomaira bukkantak!

2018. január 25., csütörtök




Egy elveszett világot találhattak meg? Korábban már felvetődött, hogy létezhet, de csak mostanra sikerült megtalálni!

Nem akármit jelentettek be nemrég geológusok és más földtani kutatók.

Egy olyan kontinens maradványaira bukkantak, melyről eddig szinte semmit sem tudtak.

Ugyan az 1970-es években szóba került, hogy létezhet ez a földrész, a dolog mégis elült a tudományos berkekben, és soha nem sikerült bizonyítani.

Egészen mostanáig.

Ugyanis Ausztrália egyik jelentősebben elszigetelt régiójában bizonyítékot találtak rá, hogy megvan és valóban létezett ez az elveszett földrész.

A kutatások kimutatták, hogy 1,7 milliárd évvel ezelőtt ugyanis aeza régió eredetileg a mai kanada területének egy része volt.

Vagyis a megtalált kontinensrész, nem más, mint Észak-Amerika egy elveszett darabja...

Ausztrália és Észak-Amerika bizonyos részei a távoli múltban egymáshoz tartoztak. Az azonban régóta vita tárgyát képzi, hogy pontosan mikor volt összekapcsolódva a két kontinens, illetve, hogy mely régiók is tartoztak egybe.

Egy új, Geology folyóiratban megjelent tanulmány most megválaszolhatja a kérdést - számol be a Curtin Egyetem oldala. A Curtin Egyetem, a Monash Egyetem és a Queenslandi Geológiai Intézet munkatársai ugyanis olyan kőzeteket azonosítottak az északkelet-ausztráliai Georgetown közelében, melyek a Kanadai-pajzs kőzeteire emlékeztetnek.

Adam Nordsvan, a Curtin Egyetem PhD-hallgatója szerint az eredmények sokat elárulnak az 1,8-1,5 milliárd éve létezett Nuna szuperkontinensről. 

„Kutatásunk azt mutatja, hogy nagyjából 1,7 milliárd éve Georgetown kőzetei egy sekély tengerben rakódtak le, amikor a régió Észak-Amerika része volt” - mondta Nordsvan. Georgetown aztán levált a földrészről, és 100 millió évvel később ütközött az Ausztrália északi részén fekvő Mount Isa térségével.

A felfedezés eredetileg új földtörténeti információk felhasnálásával született meg, így bukkantka ráa kutatók.

A Nuna valamikor 300 millió éve teljesen eldarabolódott, ekkor maradt Georgetown térsége Ausztráliánál.

Az új eredmények segíthetnek annak megértésében, hogy miként alakult ki, illetve darabolódott fel az ősi szuperkontinens.

Ez pedig hatalmas előrelépés lehet bolygónk fejlődésének megismerésében.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány érdekes hihetetlen érdekesség földünk szuperkontinens földrészek


Megtekintések száma: 24237





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet