Rendkívüli: ma történik meg a világvége! A Föld el fog pusztulni!

2017. szeptember 23., szombat




Ezt állítja az a prófécia, mely szerint óriási katasztrófák fogják a kezdetüket venni szeptember 23-án.

Eljött ez a nap is. A Föld utolsó napja. Szeptember 23-a, amikorra a próféciák szerint a világnak, és vele együtt az emberi civilizációnak hirtelen vége szakad.

A hetekben vetődött először fel az elmélet, miszerint egy augusztusban megjelent gabonakör olyan információkat tartalmazott, melyek arra utaltak, hogy szeptember 23-án egy kozmikus kölcsönhatás miatta Földön akkor és olyan mértékű változások indulnak be, amik globális katasztrófákat okoznak majd.

Az emberiség pusztulását vetítik előre.

Megaföldrengések, kontinenseket szétszaggató vulkánkitörések fognak végbe menni.

Az égből kénes eső fog hullani, és gigantikus szökőárak fogják mosni a partokat. A kereszténységgel kapcsolatos próféciák teoretikus szakembere, David Meadle szerint a Nibiru tényleg közel van, és már semmi sem állíthatja meg a világ pusztulását.

Ha tényleg igaz lehet a jóslat, akkor ma valaminek történnie kell majd globálisan, ezért nagyon résen kell lennünk, hiszen nem tudhatjuk, mik lesznek az első előjelei.

Mások szerint nem fog semmi bekövetkezni, csak egy spirituális változás: az emberiség egy felsőbb szintre fog lépni.

Bár nem érdemes komolyan venni a világvége jóslatokat - ezúttal sem - azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy elég, ha ezek közül egyetlenegyszer igazuk lesz az összeesküvés elmélet hívőknek.

Nézzük tehát az eget, kémleljük a környezetünket, elvégre sosem tudni, mit hozhat a mai nap.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség világvége


Megtekintések száma: 90452





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet