Rendkívüli: óriásbálnát találtak egy esőerdőben, ez teljesen szürreális

2019. február 26., kedd




Brazil természetvédők egy csoportja egy fiatal hosszúszárnyú bálna tetemét azonosította Amazóniában.

A 10 tonnás állat maradványát Marajótól, az Amazonas deltájában fekvő szigettől nem messze találták meg az esőerdőben – számol be az Independent. 

A szakértők úgy vélik, hogy a tetem egy vihar során sodródhatott a partokra, azt azonban nem tudják, hogy a bálna miért úszott ilyen közel a szárazföldhöz, illetve hogy miként kerülhetett a tetem ennyire távol a tengertől.

A Para állami Közegészségügyi és Környezetvédelmi Minisztérium szerint a 11 méter hosszú állat maradványait a dögevő madarakat követve fedezték fel. 

A tetem a helyi mangrove erdő egy igen elzárt részén feküdt, a kutatóknak ezért két expedíciót is kellett folytatniuk, mire rábukkantak.

A szakértők szerint a bálna már több napja halott volt, mire megtalálták.

Renata Emin, a marajói Bicho D’agua Intézet munkatársa és a keresőcsapat tagja szerint még mindig nem biztosak, hogy hogyan került az erdőbe az állat. Elképzelhető, hogy az utóbbi időkben igen jelentős áradás kapta fel, majd vitte a szárazföldre a partok közelében sodródó tetemet. 

A szakértő hozzátette, az eset már csak azért is különös, mert februárban nagyon ritkán fordulnak elő hosszúszárnyú bálnák Brazília közelében. A sokat vándorló faj egyedei általában augusztustól novemberig élnek a régióban, igaz, az Amazonas deltájánál még ezen időszak során sem számítanak gyakori vendégnek.

Emin szerint a most azonosított példány még borjú volt, és valószínűleg elszakadt a déli irányba vándorló anyjától. 

A szakértők begyűjtöttek mintákat a tetemből, ezek elemzése remélhetőleg megmagyarázza majd, hogy hogyan pusztult el az állat. Igaz, a bomlás miatt bizonyos információk már így is elvesztek.

Mivel a maradványok egy elszigetelt területen fekszenek, a kutatók nem fogják tudni elszállítani. 

Éppen ezért megvárják, amíg a tetemből csak csontok maradnak, amelyeket aztán konzerválhatnak, és kiállíthatnak egy természettudományi múzeumban.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 66085





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet