Rendkívüli: szétesett a Nap felé tartó Atlas üstökös

2020. április 10., péntek




Néhány hete még abban bíztak sokan, hogy végre látványos üstököst csodálhatunk meg majd.

A 2019-ben felfedezett C/2019 Y4 (ATLAS) nevű üstökös február végétől látványosan fényesedni kezdett, márciusban már kisebb amatőr felszereléssel is fotózható volt. 

Az üstökös ekkor még távol járt a Naptól, és emiatt a fényességéből arra lehetett következtetni, hogy amennyiben hasonló ütemben fényesedik tovább, májusra, mire napközelbe ér, szabad szemmel jól láthatjuk majd. Egyes elrugaszkodottabb becslések szerint akár a nappali égen is látható lehetett volna, ám a tapasztalt szakemberek óvatosabbak voltak.

Az üstökösök, amelyek újonnan kerülnek a Naprendszer belső régiójába, először kerülnek olyan sugárzási és hőmérsékleti környezetbe is, ahol a magjukra ható erők próbára tehetik annak egységét. Egyáltalán nem ritka, hogy az így beérkező és reményeket ébresztő üstökösöket ezek az erők szétvetik, és így, még mielőtt a napközelpontjukat elérnék, szét is eshetnek. Más esetekben maga a napközelség jelenti az üstökös végzetét.

Az ATLAS üstökössel is sajnos ez történt, így, bár sokan várták a májusi látványosságot, jelen pillanatban úgy tűnik, vége, számol be róla az EarthSky. 

Az üstököst nyomon követő amatőr és hivatásos csillagászok is úgy észlelték, hogy a március második feléig tartó fényesedést követően az égitest ismét halványodni kezdett, majd április 6-ra virradó éjjel arról számoltak be a Maryland-i Egytem és a Caltech szakemberei, hogy egy kínai obszervatóriumban folytatott megfigyeléseik alapján az üstökös magja feltehetően szétesett.

A korábbi felvételeken az üstökösmag határozott csomóként jelent meg, itt azonban már elnyúlt maszat volt csupán. Azóta számos további felvétel erősítette meg a sajnálatos eseményt.

Amennyiben nem semmisült meg a teljes mag, a maradék akkor sem tud már olyan látványt biztosítani, amelyben eredetileg bíztunk.

Bár az átlagember számára ez kudarcnak, csalódásnak tűnhet, a szakemberek minden egyes üstökös viselkedéséből újat tanulnak, és pont az ilyen kiszámíthatatlan viselkedés teszi érdekessé a megfigyelésüket, vizsgálatukat.


Megtekintések száma: 4325





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet