Rendkívüli: Tényleg létezhet a Nibiru, és bizonyítékot is találtak rá!

2017. szeptember 20., szerda




A csillagászok szerint a Nibiru létezik, és időnként áthalad a Naprendszeren!

Úgy néz ki, hogy a Nibiru tényleg létezhet, és most bizonyítékot is találtak rá az űrkutatók és a csillagászok.

A Naprendszer előzményeit, azaz a bolygóink kialakulását tanulmányozva, a pályájukat figyelembevéve ugyanis arra jutottak, hogy léteznie kellett - és ma is léteznie kell - egykülső, nagyobb bolygónak, melynek ráhatása van a Naprendszer belső bolygóira.

Konstantin Batygin és Mike Brown kutatók szerint mára elég bizonyíték gyűlt össze a tudomány számára ahhoz, hogy kijelenthessük: létezik a kilencedik bolygó, vagy ahogy sokan az angol nyelvterületen hívják az X-bolygó, vagy Planet X.

A bolygónak hihetetlenül nagy pályája lehet, és egyes feltételezések szerint valójában egy másik Naprendszer része lehetett, amelyből a mi Napunk húzta át a saját Naprendszerünkbe gravitációs hatása lévén.

A keringési ideje több ezer év, vagy akár több tízezer év is lehet.

A Kuiper-övben keringő objektumokra ugyanis kihat valami, és kiderítették azt is, hogy ez a valami nem más, mint a kilencedik bolygó.

Sokak szerint ez a bolygó pedig nem más, mint a Nibiru.

A kilencedik bolygóról alkotott előzetes jellemzők és információk ugyanis megegyeznek a Nibiruról alkotott képpel és leírásokkal. A bolygó hatalmas, több ezer év keringési idővel, és pusztulást hoz a próféciák szerint.

A kutatók azt mondják, hogy ez utóbbi kataklizmikus jövendölések azért alakultak ki, mert akárhányszor a Naprendszeren keresztülhaladt, mindig rengeteg törmeléket és kisbolygót, húzott magával a Föld felé, ezzel tömeges kihalásokat okozva.

Akármelyik múltbéli tömeges kihalási hullámot vetették össze a Nibiru, azaz a kilencedik bolygó pályájának periodikusságával, úgy találták, hogy meglehet az összefüggés.

A kilencedik bolygó egyes becslések szerint akár 10-szer nagyobb lehet a Földnél.

Így azok a próféciák is igazak, melyek az elhaladó Nibiruról beszélnek, és óriási földrengésekről, atmoszféra katasztrófáról.

Az ütközés nem valószínű, hogy megtörténik, de a jövőben az lehetséges, hogy anynira közel haladjon el hozzánk, hogy katasztrofális hatásai legyenek a földi élővilágra.

Egyelőre még direktben azaz közvetlenül nem sikerül megfigyelni és felvételt készíteni a rejtélyes bolygóról, de a csillagászok bizakodók. Szerintük még idén, vagy a 2018-as évben láthatóvá is fog válni a modern technológia által, bárhol is legyen maga az égitest.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek nasa összeesküvés világvége kilencedik bolygó nibiru kataklizma próféciák x-bolygó


Megtekintések száma: 67957





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet