Rendőrt hívtak Szilágyi István özvegyéhez: a testvére teljesen ledöbbent

2020. november 27., péntek




At hitték, ő tartja fogva a rossz állapotban lévő asszonyt!

Ózd — Testvére, Sacika (76) szerint azt hihették a házához kiküldött rendőrök, hogy fogva tartja Humenyánszky Jolánt (78). Végül a kellemetlen helyzet tisztázódott, de az aggodalom nem ért véget, hiszen Szilágyi István (†82) özvegyét kórházba kellett szállítani húga otthonából, mert rosszul volt.

Mint megírtuk, a napokban kiderült, hogy a tüdején daganatok vannak, így hamarosan kezelni kell, ám most a vércukrával volt probléma.

Nálam lakik már több mint egy hete Jolika, amióta életveszélyessé vált az otthona. Minden rendben volt, egészen addig, amíg a segítője ide nem jött egy stábbal, hogy interjút akarnak készíteni – kezdte lapunknak a nővéréről eddig gondoskodó Saci néni. 

A vírus miatt, és mert látom, hogy a nővérem nincs jó állapotban, elnézést kértem tőlük, de nemet mondtam, ám az illető ebbe nem nyugodott bele. Hívogatta Jolikát, felhergelte, aki a végén már velem üvöltözött, hogy haza akar menni, miért nem engedem. Nem értette meg, hogy neki most nincs hová mennie, mert az otthona lakhatatlan a rossz kémény és az omlásveszélyes tető miatt.

A történet nem ért véget, hiszen a rendőrök is megjelentek nála szerdán.

– Nem is értettem, hogyan kerülhetek olyan helyzetbe, hogy rendőrt hívnak rám. Aki kihívta őket, azt mondta, én fogva tartom őt. Öregségemre még ezt is meg kell élnem, hogy ilyen helyzetbe hoznak... – tette hozzá Sacika

. – A rendőr is látta Jolikán, hogy nincs jól, mentőt hívott, így kiderült, rossz a vércukorszintje. Sajnos, én nem tudtam, melyik gyógyszerből mennyit kell szednie, nem kaptunk utasítást. Az utóbbi hónapokban nagyon rosszul evett a testvérem, nem csoda, hogy baj lett. Végül bevitték az ózdi kórházba, és ha minden igaz, hamarosan átszállítják Budapestre, ahol a tüdejét is kezelik majd.

Sarolta letört, bántja, hogy bár ő csak segíteni akart, amikor befogadta Jolikát, aki saját szobát kapott, és akinek gondoskodott a kényelméről, leste minden kívánságát, mégis ráhívták a rendőröket.

– Nem tudom, hogyan jutottunk idáig, szerintem túl sok olyan ember van a nővérem körül, akiknek nem szabadna beleszólniuk az életünkbe. Remélem, mihamarabb felgyógyul majd Jolika, az én ajtóm mindig nyitva áll előtte.

Lapunk megkereste a rendőrséget is, hogy miért volt szükség beavatkozásra.

„Biztonsági intézkedés keretében egy idős hölgyhöz kértek a rendőrök mentőt egészségi állapota miatt. A kiérkező mentőszolgálat az asszonyt további ellátása céljából a helyi kórházba szállította. Az eset kapcsán jogsértésre, bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel” – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Nem beszélt még a fiával

Az ország Lópici Gáspárját a gyanú szerint a fia, Péter (50) ölte meg májusban az otthonukban. A férfi azóta is letartóztatásban van. És bár az édesanyja nem tudott vele beszélni, ám korábban elmondta lapunknak, hogy megbocsátott a fiának, s reméli, ha el is ítélik, pár év múlva szabadulhat.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Blikk


Megtekintések száma: 1671





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet