Rettegett kór taszította le az AIDS-t a világ gyilkos kórjainak listáján

2017. február 16., csütörtök




A szóban forgó betegség sokak szerint még félelmetesebb, és borzasztóbb, mint az AIDS.

Rettegett kór előzte be

Sokáig az HIV vírus okozta AIDS betegséget gondolták a világ egyik legnagyobb, leggonoszabb és egyben legpusztítóbb betegségének.

Évtizedeken át a világ legpusztítóbb kórjainak a listáján volt, most azonban ennek vége. Nem csak azért van vége a rémuralomnak, mert ma már egyre inkább jól kezelhető, sőt, egyes helyeken, egyes kezelések útján már gyógyítható is, hanem mert létezik egy nála rettegettebb betegség is.

Ez pedig nem más, mint az a kór, mely lassan gyilkolja az embert, és már nem csak az emberre magár van hatással, hanem a szeretteire is.

Egy lassú, fájdalmas leépülést okoz, melynek a legvégén már önmagáról sem tud az illető.

Az Alzheimer-kór átvette a vezetést a világ legrettegettebb kórjainak ranglistáján, mivel 2015-ben már 1,54 millió halálos áldozatot követelt, ez pedig duplája a 2000-res években mért adatoknak.

Egyre nagyobb számban fordul elő, egyre fiatalabb korban

A demencia ezzel a HIV / AIDS helyére lépett, és a gyilkos kórok globális listáján a hetedik pozíciót foglalja el.

A helyzet azért ennyire súlyos, mert egyre növekvő számban fordul elő. És ez még nem minden. Nem csak az előfordulása nő, de az is egyre aggasztóbb, hogy már egyre fiatalabb korban megjelenik.

Nagy port kavart Amerikában például egy 30 éves nő esete, akinél diagnosztizálták a betegséget, és 40 éves korára csaknem teljesen leépült.

Ráadásul még aggasztóbb a helyzet, ha számításba vesszük azt is, hogy jelenleg sincs megemlíthető ellenszere a betegségnek, és még csak megelőzni sem tudjuk.

Másfél évtizede kutatják aktívan, de egyelőre még az okokat sem sikerült egyértelműen feltárni.

Vannak olyan teóriák, melyek szerint már eleve a bél alsóbb rétegeiből indul meg valahogyan a betegség, más kutatások pedig a légszennyezést hozták ok-okozati kapcsolatba a kórral.

Riasztó jövőkép

A demencia világszerte 47 millió embert sújt, és a betegek száma 2030-ra becslések szerint 75 millió fölé is emelkedhet – mondta Shekhar Saxena, a WHO Mentális Egészségügyi és Kábítószer Osztályának igazgatója.

Ha nem lelünk megoldást a problémára, előbb-utóbb vezető halálok lehet a világban, ami borzalmas jövőképet sugallna számunkra.

Éppen ezért a kutatók gőzerővel azon vannak, hogy a kísérleti eljárások valamelyike hatásos legyen a kórral szemben, és meg tudjuk akadályozni rohamos terjedését.

Egyesek szerint azonban már az is nagy eredmény lenne, ha feltárnánk az okokat, hiszen csak ennek tekintetében tudnánk kifejleszteni egy hatékony eljárást.

egészség orvostudomány betegség betegségek


Megtekintések száma: 35992





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet