Riasztó óriásszörnyről terjed egy kép: a szakértők szerint VALÓDI!

2018. augusztus 5., vasárnap




A közvélemény legnagyobb megdöbbenésére kiderült, hogy ez tényleg egy valódi fénykép!

Nem akármilyen bestiáról jelent meg kép a sajtóban, pontosabban először a Facebookon, majd onnan tovább terjedve a médiában.

A Facebookon terjedő fotón egy olyan denevér látszik, amitől rémálmai szoktak lenni az embernek.

Eleinte senki sem gondolta, hogy valós szörnyről lehet szó, és mindneki azt találgatta, hogy mi lehet. Aztán több szalkértő is megjelent, és elemezve a képet arra jutottak, hogy ez egy nagyon is valós élőlény.

Ez a tény pedig feltehetően sokaknak a kedélyeit felborzolta.

A lény ugyanis tlényleg egy létező faj, bár sokkal kevésbé szörny, inkább egy ritkább denevérfaj, mely tényleg ijesztően tud kinézni.

A Snopes cikke szerint ez az állat egy kalapácsfejű repülőkutya (Hypsignathus monstrosus), és Afrikában viszonylag gyakori. 

Az állat a kontinens középső részének folyóvízi erdeiben, mangrove mocsaraiban él, és főként gyümölcsökkel táplálkozik.

Ez az afrikai gyümölcsevő repülőkutyák három faja közül az egyik, ami ebolával fertőzött, bár kutatóknak egyelőre fogalmuk sincs, hogy az állatok véletlenül kapták-e el a vírust, vagy konstans hordozók.

 kalapácsfejű repülőkutya ugyan Afrika legnagyobb denevérfaja, de közel sem a legnagyobb a világon.

Míg neki nagyjából 97 centiméteres a szárnyfesztávolsága, addig a rekordtartó aranykoronás repülőkutyáé (Acerodon jubatus) akár 1,55 méteres is lehet.

A kalapácsfejűeknél a hím lényegesen nagyobb, mint a nőstény, ezért nagyon valószínű, hogy a Facebookon terjedő képen is az látható.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes hihetetlen érdekesség ijesztő szörnysek


Megtekintések száma: 42137





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet