Riasztó statisztika: Afrika HARMADA már Európába költözne: a java még hátravan!

2018. február 28., szerda




Ha ez a szám igaz - és sokak szerint a nem hivatalos adatok ennél magasabbak - akkor Európát el fogja mosni az afrikai áradat.

Míg Európa politikus vezetői továbbra is folytatják, sőt, egyre inkább segítik a mesterséges bevándoroltatás folyamatát, ezzel egyidőben a kereszténység felszámolását, addig a hívó szó Afrika távolabbi területeire is eljutott.

Ennek pedig tényleg nagyon komoly és beláthatatlan következményei lehetnek majd.

Afrika megállíthatatlan népességnövekedése ugyanis erősen veszélyezteti az európai társadalmakat.

Gondoljunk csak bele: Európa népességi mutatói nem állnak túl jól. A nyugati világ, és a kereszténység haldoklik, és a szaporulati ráta a kritikus 1,5-ös mérték alá zuhant, vagyis a népesség a legtöbb országban nem tudja fenntartani magát hosszú távon.

Ez azt jelenti, hogy megindult Európa demográfiai hanyatlása...

"Bár a 2017-es évről egzakt adatok még nem állnak rendelkezésre, 2015–2016-ban több mint 2,5 millió bevándorló érkezett Európába, az ENSZ migrációs becslései szerint viszont Afrika népessége 2050-re megduplázódik, és a jelenlegi trendeket figyelembe véve minden harmadik afrikai gondolja úgy, hogy majd Európában találja meg boldogulását." - írja a vilagfigyelo.com.

Európa demográfiáját nagyban átírja az, hogy egy sokkal gyorsabb ütemben szaporodó népcsoport tör be.

Eleve hosszú távon ellepnék Európát, de minderre még az EU fő vezetői is rásegítenek a mesterséges betelepítéssel.

Az EU-ba érkező bevándorlók többsége életerős fiatal férfi... ez szinte mindent elmond a jelen helyzetről.

Emellett tény, hogy Nigéria hamarosan a világ HARMADIK legnépesebb országa lesz. Egy friss statisztika szerint az afrikaiak harmad már elhagyná Afrikát, és Európában telepedne le.

Mivel óriásiak a kulturális különbségek, ezzel Európa meg is szűnne létezni, és egy heterogén, színes masszává válna, ami rövid időn belül kiirtaná magából az európai embereket és a kereszténységet is.

Amíg ezt a problémát az európai mainstream politikusok nem ismerik fel, nem menthető meg a kontinens - hangoztatják sokan.

De a helyzet sokkal inkább úgy látszik, hogy az EU vezetői egyáltalán nem is akarják megmenteni Európát.

Sokkal inkább egyelőre nem teljesen tisztázott érdekek miatt ki akarják szolgáltatni azt az iszlám veszedelemnek és az Afrikai „fekete seregnek”.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes menekültek kataklizma bevándorlás éeurópa


Megtekintések száma: 20446





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet