Richard Shaver – Föld alatti világok: elveszett civilizációk rejtekhelye lehet a földkéreg

2019. február 20., szerda




Mindezt egy tudományos fantasztikus lap, az Amazing Stories (Meghökkentő Történetek) hasábjain ismertette a széles nyilvánosság előtt. A történet nem is lenne olyan figyelemreméltó, ha nem esne benne szó olyan repülő eszközökről, amelyek csak négy évvel később, 1947-ben jelentek meg Amerika egén és közismert néven repülő csészealjaknak nevezték el őket a téma iránt érdeklődő újságírók.

Shaver elbeszélése szerint a föld alatti emberek elmondták neki, hogy amikor a Föld még fiatal volt, egy másik naprendszerből érkezett faj látogatott ide. 

Öreg istennek hívták a fajt és tagjaik a tudományban elért eredményeik segítségével fedezték fel annak titkát, hogyan lehet száz évig élni. Számos csodálatos cselekedeteik miatt a földiek isteneknek tartották őket, ám az istenek egy idő után leköltöztek a földfelszín alá.

Az idegenek rendelkeztek egy szilárd mechanikus szerkezettel, amelyet Shaver mech-nek nevezett el. Ezekkel a szerkezetekkel figyelni tudták a földfelszínt és az ott folyó eseményeket, illetve nagy távolságokba tudták továbbítani ezek képét. Gondolatokat és háromdimenziós képeket is meg tudtak jeleníteni.

Egy kapcsoló felkattintásával ölni és pusztítani is tudtak. 

Képesek voltak az emberek tudatában olvasni, illetve bármilyen tudati képet belevetíteni. Ebből adódóan bármilyen érzelmi állapotot előidézhettek és természetesen a betegségek gyógyítására is képesek voltak. Olyan mech-jeik is voltak, amelyek automatikusan állítottak elő ruhát, élelmiszert és egyéb használati tárgyakat.

Amikor a Föld alá költöztek, a mai modern lézerhez hasonló eszközzel ásták ki, módosították és alakították a természetes barlangokat és a földalatti üregeket, úgy hogy 6-30 kilométer átmérőjű városokat tudjanak építeni, amelyeket alagutak kötöttek össze.



Ám egy idő után rájöttek, hogy a földalatti életforma hosszú távon elkorcsosíthatja a fajukat és ezért új bolygók felkutatására indultak.

Egy távoli csillagrendszerben fel is fedeztek egy alkalmas bolygót, de a távolság és a korlátozott számú szállítóeszköz miatt nem tudták magukkal vinni valamennyi felszerelésüket és rengeteg mech-et hátrahagytak, amelyek ma is megtalálhatók a föld alatt több száz méter mélyen található üregekben.

Az Öreg istenek egy része is itt maradt a Földön és egy földrengést követően két csoportra szakadtak egymástól. A felszínhez közelebb lévők elkorcsosultak egy ismeretlen sugárzás miatt, nemzedékről nemzedékre elveszítették ősi tudásukat és társadalmuk idióta törpékké fajult. Őket Shaver dero-knak nevezi. A faj másik fele sokkal mélyebbre került, megtartották kultúrájukat és tudásukat.

Ők a tero-k, akik kordában tartják az embereknek oly sok kellemetlenséget okozó dero-kat. A tero-k külsőleg nem sok mindenben különböznek az emberektől és már vagy 4000 éve rendszeresen feljárnak a felszínre. Ezen alkalmakkal felismerték, hogy az emberiség veszélyt jelenthet a számukra, ezért megszigorították biztonsági intézkedéseiket és még jobban elszigetelték földalatti világukat.

Létezik a földalatti világnak egy harmadik csoportja, amelyet emberek alkotják. Olyan emberek akik felfedezték az elhagyatott városok némelyikét és akik felismerték a mech-ek biztosította hatalmat. Ezen embercsoportok erkölcsi és morális gátlásaitól megszabadulva, törvények nélkül éldegél és javait a felszínről bűnözés révén teremti elő.

Kapcsolatban állnak a nagyobb maffiákkal, terrorista csoportokkal, korrupt politikusokkal és hatalmas földalatti gyárakban rabszolgákkal előállított termékekért cserébe a felszíniektől élelmet és egyéb szükséges dolgokat kapnak. Ez a cserekereskedelem szintén beszivárgott a köztudatba hiszen pontosan ezt jelenti a földalatti mozgalom kifejezés is.

“Nem is gondolnánk – írja Shaver – hány, felszínen gyártott autó fut a föld alatt. Sok tonnányi rakománnyal megrakott teherautók tűnnek el naponta egy-egy ártalmatlannak látszó külvárosi raktárban, vidéki csarnokban, hogy onnan lifttel ereszkedjenek alá a bűnözők földalatti világába.”

A földalatti földönkívüliekről egyébként számtalan nép kultúrájában található leírás. Az Andokban muqui-nak, Németországban koboldnak, a maláj ónbányákban chong fu-nak, Angliában pedig tom-myknocker-nek hívják őket.

földalatti földönkívüliek

Shaverra visszatérve, az autógyári munkás nem csak kommunikációs kapcsolatban állt a felszín alatti világgal, hanem szemtől-szembe is találkozott velük és az álomcsinálók jóvoltából éveken át különféle álmokat látott, valamint éveken át ősi írásokat olvasott, amelyeket a lenti tero könyvtárosok küldtek neki. Shaver elmondása szerint ezek a szalagok, gondolati felvételek voltak, amelyek egy telaug-nak nevezett sugár útján érkeztek és amit csak a kiválasztott fogadó képes érzékelni.

Hallotta a dero-k hangját is, akik mindenáron igyekeztek meggátolni a kommunikációját a tero-kkal. Ez utóbbi gondolati támadások állandóan fájdalmakat idéztek elő nála. 

Egyszemélyes küzdelmet folytatott, hogy felhívja az emberiség figyelmét a földalatti világok veszélyére, ahogy azt a tero-k kérték tőle, mert odalent szövetkeztek a földalatti bűnöző emberek és a szürke bőrű, korcs dero-k. Mindez már veszélyeztette a tero-k társadalmát, akik egyébként a réges-régen elvándorolt őseik segítségét is kérték, akik várhatóan éveken belül megérkeznek majd a csillagközi térből.

Mint kiderült, Shaver ezzel az 1943-ban tett állításával megjósolta az UFO-k eljövetelét, sőt már akkor felhívta a figyelmet a földönkívüliek általi elrablásokra. Beszámolójában emberszerű és kis szürke lények szerepelnek, akik már akkor kapcsolatba léptek a maffia és a korrupt politikusok kiválasztott csoportjával. Mindezen sorok mintha csak egy 1970-es évekbeli, elméleti UFO-témájú könyvből származnának és nem egy sci-fi magazin hasábjairól.

Shaver a hetvenes évek közepén rövid betegség után hunyt el, de a Shaver-rejtély, amelyben földalatti társadalmakról, konspirációkról, UFO-król, eltérítésekről, tudatmanipulációkról írt, megmaradt.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Rejtélyekszigete

rejtély rejtélyek összeesküvés belső föld agartha


Megtekintések száma: 33328





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet