Rossz hír, de szinte biztos, hogy az olaszországi variáns fertőz itthon is - álllítja Falus Ferenc

2020. március 15., vasárnap




Jó eséllyel a koronavírus olaszországi variánsa terjed itthon is, ami Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos szerint nem kecsegtet túl sok jóval.

„Nagy az alulinformáltság, nem megfelelő az információgyűjtés és/vagy visszatartják azt, amit tudnak” 

– nyilatkozta Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos a hírklikk.hu-nak.

Miért súlyosabb a helyzet az olaszoknál, mint más országokban?

Falus Ferenc szerint ennek 2 fő oka van: egyrészt az olaszoknál más variáns fertőz, mint például a németeknél:

„Jó lenne, tudni, ha valaki publikálná, hogy mennyire tér el a két vírus szerkezete, de sajnos ezt egyelőre nem tették közzé” 

– mondta. Abban azonban szinte bizonyos – s ez nem jelent túl sok jót számunkra –, hogy Magyarországon ugyanaz a koronavírus terjed, mint Olaszországban.

Másrészt Falus úgy véli, hogy Olaszországban sokkal korábban megjelent a vírus, mint ahogy foglalkozni kezdtek vele, így bőven bevitték idősotthonokba, lakásokba. 

Tegyük hozzá, hogy e mellé még az is közrejátszik, amit hétfő este az olasz kormányfő kijelentett: az olaszok nem vették komolyan a megelőző óvintézkedéseket, még vasárnap este is tömve voltak az éttermek, bárok, kávézók, ezáltal sokkal nagyobb esélye volt a koronavírus terjedésének.

Súlyos következménye lehet az információhiányunknak

Az olaszok esete számunkra akár tanulópénz is lehetne, de Falus az Index cikkjének nyomán a Szent László Kórház súlyos mulasztásaira világít rá: a betegirányítástól kezdve a látogatófogadásig minden szinten hibát hibára halmoztak. 

Azt is hozzátette, hogy a tisztifőorvosi körlevél túlságosan szűkre vette azoknak a körét, akiknél a vizsgálatot el kell végezni. Hozzátette, sokan nem tudják, szervezzenek-e 2-3-4 hét múlva rendezvényeket, tanácstalanságot lát a hozzá fordulókban:

„a lakosság körében azért uralkodik el a pánik, mert nem mondják meg, hogy mi történik, ha olyan lesz a járvány, s mi akkor, ha amolyan”

Elmondta, hogy az is problémát jelent, hogy milyen a fertőzések területi eloszlása, de azt sem tudni, hányan vannak a karanténba kerültek közül kórházban; közülük hányan vannak intenzív osztályon; azok közül, akik intenzívre kerültek, hányat kellett lélegeztetőgépre tenni; egy adott napon hányan vannak ilyen gépen.

Forrás: Hírklikk.hu

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 11541





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet