Saját isteneinkké nőjük ki magunkat?

2016. október 1., szombat




Egyes jóslatok szerint az ember a következő évszázadban elérhet az istenekhez, és ő maga is képes lesz életet teremteni a semmiből, mint egyfajta felsőbbrendű lény. Mikor lépünk túl Istenen, és leszünk a saját magunk istenei?

Az ember soha nem élheti túl Istent, mert Isten örök, és felsőbbrendű. Azonban úgy néz ki, hogy ez nem mindig lesz.

Jövő kutatók ugyanis azt jósolják, hogy lesz egy pont az emberiség történelmében úgy 150-200 év múlva, mely mindent örökre megváltoztat. A világhoz, és a teremtőhöz való viszonyunkat, és a hatalmunkat tekintve.

Isten és ember: felnőhetünk hozzá 150 év múlva

Istent sok minden más között az különböztette meg az embertől, hogy teljhatalma van, dönthet élet és halál között, és örökké él. Akkor is lesz, mikor már egy ember sem lesz a Földön, az idők végezetéig.

A jövőt kutató szakemberek, genetikusok és tudósok egy egyre aggasztó jövőt vetítenek elénk. Szerintük ugyanis előbb-utóbb – mely 150-200 év múlva következhet be –utolérhetjük Istent.

Ma már az ember szinte félisten. Megvan a technológiai tudásunk, hogy élet és halál között döntsünk, és elektronikus értelemben örökké élhetünk, hiszen hamarosan emberek tudatának ezreit lesz lehetőségünk adatlemezeken tárolni, menteni.

Ez korlátlan életet biztosíthat bárki számára, vagyis megszűnik a test börtöne, egyfajta szellemi szintre lépünk, mint amilyen maga Isten is.

Hamarosan olyan genetikai tudás birtokában leszünk, mely az utolsó lépcsőfokot is leküzdi számunkra: képesek leszünk genetikailag szerkeszteni az élőlényeket, majd létrehozni őket a semmiből.

Már ma is több kutatás arról számol be, hogy genetikailag képesek a kutatók megváltoztatni egyes fajok, például szúnyogok génállományát. Óriási távlatok nyílnak meg ezzel, ugyanis már most több genetikai kutatással foglalkozó cég bejelentette, hogy lehetőségük nyílik 20 éven belül arra, hogy egy babát genetikailag tervezzenek meg.

Egy élet megteremtése Istenként

Azaz, ha mi szőke kék szemű babát akarunk, akkor úgy fogják a fogantatásban létrejövő zigótát manipulálni, hogy teljesíteni tudják kívánságunkat.

Ez amellett, hogy rengetege etikai kérdést vet fel, azt s felhozza, mint parázsvita, hogy hol a határ ember és Isten között.

Hiszen mi is képesek leszünk embereket, élőlényeket teremteni a semmiből 150 év múlva. Nem fog kelleni szinte semmi hozzá, az előrejelzések szerint, ha a tudomány ilyen ütemben halad, egyetlen hajszálból létrehozható lesz egy új emberi élet.

Sokak szerint ezen a ponton fogunk mi magunk is Istenné válni. Hiszen bárki, aki elhalálozik, újjáteremthető lesz, de lehet, hogy meg sem kell várnunk, hogy valaki meghaljon, hisz képesek leszünk örök időkre elnyújtani az átlagéletkort.

Életről és halálról dönthetünk majd, mint maga Isten.

Hogy ez mennyire lesz jó, azt nem tudni, erről megoszlanak az álláspontok, de sokan azt a pesszimista képet vetítik elénk, hogy idővel így nem a tudomány, hanem a tudomány által, de mi magunk öljük meg saját Istenünket.

Nem lesz többé Istenünk, és mi magunk leszünk saját Isteneink. Több száz év múlva már bolygókat leszünk képesek beszórni az élet csíráival, és új, őshonos élőlényeket létrehozni, mint annak idején Isten tette ezt velünk, itt a Földön, a kezdetek kezdetén…

tudomány technológia technika vallás isten emberiség


Megtekintések száma: 82802





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet