Segítsünk ezen a magyar kislányon: borzalmas, amin keresztül megy, minden támogatásra szüksége lehet!

2018. szeptember 29., szombat




Kérünk minden jóravaló embert, aki tud segítsen a kis Laurán!

Egyszer már legyőzte a rákot a kis Laura, ám a gyilkos kór öt év tünetmentesség után másodjára is megtámadta. A kilencéves kislány angyali türelemmel tűri a vizsgálatokat és kezeléseket

– írja a blikk.hu

A bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudjuk, mi lesz a holnapi napon, és azt sem, hogy pontosan milyen tumorral állunk szemben: április óta ugyanis nem kaptam még a kezembe a szövettan­i eredményeket – sütötte le a szemét Benczéné Torba Csilla, Laura édesanyja.

kálváriánk Laura 10 hónapos korában kezdődött. Akkor az orvosok már menthetetlennek mondták: medulloblastomája volt, ez egy a kisagyból kiinduló daganat, ami nála az egész koponyában szétterjedt.

Azt állították a doktorok, hogy műthetetlen a gyerek, és nem éri már meg a következő hetet.

Ám Laura nagy szerencséjére egy másik sebész is megnézte őt, aki elvállalta a beavatkozást.

Két műtét és 12 kemoterápia után eltűnt a tumor, majd kilenc hónap tünetmentesség után megint előjött, és csak az újabb műtétek, kemo- és sugárterápia után múlt el.

Legalábbis öt éven keresztül a kontrollvizsgálatok is azt mutatták: Laura legyőzte a rákot.

Most azonban minden újrakezdődött: a kicsi folyamatosan lázas volt, kórházba került, lebénult a fél oldala – folytatta Csilla. – Az 5 éves MR-kontrollon egy 6 mm-es foltot láttak. Újból megműtötték, ám a műtét utáni kontroll-MR borzalmas képet mutatott: a t­umor újból ott volt.

Az orvos szerint ez nem a régi daganat kiújulása, hanem egy új típusú tumor, amit nem tudnak újból megműteni. Laura most ismét kemoterápiát kap, amitől már kihullott majdnem az összes haja. A sok kezelés miat­t tejfehérje-, szója- és laktóz­allergiás és sajkalábú lett.

A kezelések, a diéta és Laura ruhatárának állandó cserélgetése hatalmas anyagi terhet ró ránk, főleg úgy, hogy én nem tudok dolgozni – panaszolta Csilla.

De csináljuk, mert nem tehetünk mást. Próbálunk úgy élni, mint egy átlagos család, és igyekszünk, hogy Laura ne érezzen semmit.

Ha módodban áll, segíthetsz Laura családjának, amely a következő számlán gyűjt:

K&H Bank Zrt.:

Bencze Laura, 10402427-86755469-67811010

Közlemény: Bencze Laura, közjóléti célra juttatott ajándék

OSZD MEG másokkal is!

érdekes segítség laura


Megtekintések száma: 40002





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet