Sokak szerint csak az a kérdés, hogy a mainstream régészet mikor hajlandó végre beismerni a létezésüket.
A Föld kétharmadát víz borítja. Régen egyes becslések szerint ez az arány még nagyobb volt a víz javára.
Sokan úgy hiszik, hogy egykoron a vizeket, óceánokat és tengereket olyan tengeri élőlények uralták, melyeket már-már kihaltnak hiszünk. vagy azt gondoljuk róluk, hogy soha nem is léteztek.
Ilyen legenda a Merfolkok legendája, mely egy sellőkből és sellőfiúkból álló népcsoport volt. Ők voltak azok, akiknek a teste félig egy halra emlékeztetett, félig pedig olyanok voltak, mint az emberek.
A sellőket számtalan kultúra megőrizte az emlékeiben, és rengeteg különféle ábrázolás született róluk az írott történelmi múltban.
Barlangrajzok, faragások és elbeszélések bizonyítják egykori létezésüket.
Sokak szerint még ma is élhetnek példányok egyes eldugott tengeri vidékeken. A szkeptikusok és a mainstream régészet képviselői szerint ezek az állatok csak a folklór részei voltak, de valójában soha nem élt egyetlen sellő sem a Földön.
Ezt cáfolják a napjainkban is időnként előkerülő különös felvételek, melyeken sellőszerű alakokat, karokkal rendelkező humanoid halakat látni a víz mélyén.
C.J.S. Thompson kurátor szerint a sellők több ezer éves múltra tekintenek vissza, és már Babilónia idejéből is voltak feljegyzések róluk, így egészen biztosan van alapja a sellőkről szóló legendáknak.
Annál is inkább, mert több múzeumi tárlatban el vannak olyan csontok,. csontvázak és egyéb maradványok helyezve, melyek hozzájuk köthetők.
Nem csak a világ leghíresebb intézetének és múzeumának, a Smithsoniannek vannak a birtokában ilyen csontok, de többek között a koppenhágai múzeumnak is.
Ezek félig hal, félig emberi csontvázak. Némelyik alig hiányos, tehát viszonylag teljes épségben került elő.
A mainstream régészet nem tud velük elszámolni, ezért a titkos tárlatokba száműzték ezeket a leleteket, míg a tudomány „ki nem találja”, hogy pontosan mit is akar velük kezdeni, mi legyen velük.
Egészen elképesztő, ahogy kezel bizonyos dolgokat a modernkori régészet. Kettős mércét alkalmaz, és ami beleillik a világképébe, azt nagy csinnadrattával „felfedezik”, míg más dolgokat elnyomnak, titokban tartanak, vagy be sem számolnak róla.
Pedig ezen tárlatokban megtalálható csontvázak egyértelműen nem emberi csontok.
Több kutató is volt olyan szerencsés, hogy megvizsgálhatta ezeket, és az derült ki, hogy bár rendelkeztek emberi génekkel és tulajdonságokkal, félig valóban halként éltek. kopoltyújuk volt tüdő helyett, hosszúkás testalkatuk volt, vékony végtagokkal a könnyebb úszás miatt.
Biológiailag nem lehetetlen a létezésük – állítják egyes tudósok. Annak idején több olyan valós esetet is felhoztak példának, mely során sellőkhöz hasonlatos külső testi jegyek mutatkoztak egyes embereket.
A Somserset-gyermek esete volt az egyik leghíresebb ilyen. Neki ugyanis a lábujjai közé nőtt egy bőrszerű hártya, mintha uszonnyá kezdett volna alakulni a lába. Az egészen elképesztő „mutációra” nem találtak magyarázatot, pontosabban sok minden felvetődött, de nem lehetett egyértelműen bizonyítani az elméleteket.
Mindemellett rengeteg múltbéli feljegyzés gazdagít minket a sellőkről szóló „mesék” kapcsán. Egy némelyik beszámoló igen hiteles forrásból származik.
Sok hajós és tengerész számolt be róluk naplójában. Nem voltak ezek a lények agresszívek, de tartani kellett tőlük, mert a történelem során több feljegyzett halálesetet is okozta kazzal, hogy embereket húztak le magukkal a mélybe.
1830-ban Skóciában egy kisgyerek megölt egy sellőt. Partmenti köveket hajigált rá, mire az kimúlt. Közelebb merészkedve a kisgyerek döbbenten látta, hogy a teste a haléhoz volt közelebb, míg a felsőteste emberi volt.
A lény testét végül a helyiek temették el egy kisebb koporsóban. A testet aztán a modern tudomány megtalálta, de azonnal bedugták egy titkos tárlatba, hogy ne legyen szem előtt…
Hogy mikor ismeri el a tudomány a létezésüket? Talán, ha valaki nyomást gyakorol a régésztársadalomra, vagy ha egy eltusolhatatlan bizonyíték lát majd napvilágot.
OSZD MEG másokkal is!