Semmiből feltűnő bizarr alak ijesztgeti az internetet

2017. január 20., péntek




Teliholdkor készítették azokat a hátborzongató fotókat, melyek egyikén egy alak tűnik fel, noha a két kép szinte egy időben készült.

Nem tudni mi tűnik fel azon a fotópároson, amit egy felhasználó tett közzé a Redditen, de egészen biztosan nem evilági.

A természetfeletti alak a két, szinte egy időben készült fotó egyikén még nincs rajta, majd a másikon jelen van. A jelenségre senki sem talált még magyarázatot, de már rengeteg elmélet született a lehetséges okot, és az eredetét illetően.

Egyesek úgy sejtik, hogy köze lehet telihold jelenségéhez, és a bizarr kreatúra - mely láthatóan emberszerű - talán valamiféle farkasember lehetett.

Mások szerint inkább tűnik egy földönkívüli lénynek, mely azért jelent meg, majd tűnt el a következő ezredmásodpercben, mert teleportációs technológiát használt

Az egyértelműen látszik a képen, hogy bármi is legyen az, árnyékot vet, tehát nem beszélhetünk valamiféle optikai csalódásról, vagy a lencsén lévő szennyeződésről.

Itt ennél jóval többről lehet szó. A humanoidszerű alaknak határozottan gonosz külleme van, és a fotó készítőjének elmondása szerint érzett is valamiféle nyugtalanságot akkor, mikor ezeket a fotókat elkészítette.

Akadnak olyan vélemények is, melyek szerint a képen nem más látható, mint egy elf. Ezekről a lényekről leginkább a középkorban írtak, rengeteg feljegyzés maradt fenn róluk, így sejthető, hogy nem holmi mitikus lényekről van szó, hanem van valóság a jelenség mögött.

Az sem kizárt, hogy egy árnyéklényről van szó, hasonlóról, mint amilyen a legendás, és sokak által észlelt és látott kalapos ember szelleme.

Ezek a szellemek ártó szándékúak, azonban puszta jelenlétükkel ártanak a tudatunknak, lelkünknek, mert fenyegető érzés tör ránk a jelenlétükben.

Ha valóban valamilyen természetfeletti jelenség a magyarázata a képen látott dolognak, az azonnal felveti a kérdést: miért csak bizonyos helyzetekben láthatóak ezek a nem evilági lények.

Erre a szellemvadászok azt a magyarázatot szokták adni, hogy a halott lelkek, és az egyéb dimenzión túli lények egy másik létsíkban élnek, és csak időnként válnak láthatóvá a mi világunknak, akkor is többnyire átlátszó formában, vagy árnyalakokként.

paranormál kísértet szellem szellemek kísértetek bizarr ijesztő természetfeletti


Megtekintések száma: 104041





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet