​Senki nem kapott még olyan kezelést a Földön koronavírusra, mint Donald Trump

2020. október 7., szerda




Egy orvosprofesszor szerint az alkalmazott kísérleti gyógyszerek kombinációja arra utal, hogy az amerikai elnök állapota jóval súlyosabb, mint amit elismer.

"Ne féljetek a Covidtól!"

– mondta Donald Trump, miután akciófilmbe illő jelenet végén helikopterrel tért vissza a Fehér Házba a kórházi gyógykezelésről. Az Egyesült Államok elnöke közben látványos mozdulattal tépte le magáról a maszkot, majd arról beszélt, hogy remek szakemberek kezei között volt, és kitűnő gyógyszereik vannak a koronavírusra.

Trump szavait némileg árnyalja, hogy az a kezelés, amit péntek óta kapott a Walter Reed katonai kórházban, a széles tömegek számára elérhetetlen, írja a CNN.

Az amerikai elnökről és feleségéről még csütörtökön derült ki, hogy elkapták a koronavírust. Az első hírek szerint habár Trump és felesége pozitív tesztet produkált, enyhe tüneteik voltak. Az elnök egyenesen duzzadt az energiától, és a karantén ellenére esze ágában sem volt félbeszakítani elnökválasztási kampányát.

Órákkal később a hírek már arról szóltak, hogy Trump állapota rosszabbra fordult, ráadásul az elnök életkora és túlsúlya miatt is a kockázati csoportba tartozik. Pénteken végül kórházba szállították, de már ez előtt megkezdődött gyógykezelése, ami néhány nap után végül csodával határos felépülést eredményezett, hiszen a republikánus politikus majd kicsattan, állítás szerint jobb formában van, mint húsz évvel ezelőtt.

Donald Trump még a Fehér Házban megkapta a Regeneron nevű gyógyszercég kísérleti antitest-terápiáját, ami a vérbe fecskendezve csökkentheti a tüneteket, összességében pedig a módszertől enyhébb lehet a Covid-19 lefolyása. Korábban 275 betegen már tesztelték a készítményt, ami ígéretes eredményeket produkált, de még nem kapott engedélyt a hatóságoktól.

Az elnök kezelését később a kórházban az ebolára kifejlesztett remdesivir és túlzott immunválaszt megelőző dexametazon kombinációjával folytatták.

Ugyan a remdesivir sem kapott engedélyt a Covid-19 kezelésére, de korábbi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy egy ötnapos kórházi kúra jelentősen felgyorsíthatja a gyógyulás idejét.

A dexametazon ezzel szemben egy kifejezetten olcsó és széles körben elérhető szteroid, melynek kiemelkedő a gyulladáscsökkentő hatása. Egyúttal csökkenti az immunrendszer túlzott reakcióját, így megelőzi a gyakran végzetes citokinvihart. Koronavírus-fertőzötteknek nem ajánlják, kivéve abban az esetben, ha a beteg állapota súlyos. A dexametazon-kúra kockázatát úgy írta le Jonathan Reiner, a George Washington Egyetem orvosprofesszora, hogy néhány páciens, akit ezzel a szteroiddal kezeltek, kevesebb mint egy hónappal később végül elhunyt.

Reiner úgy véli, a kísérleti gyógyszerek alkalmazása és a kombinációk alapján arra lehet következtetni, hogy Donald Trump orvosai szerint az elnök valójában jóval súlyos állapotban lehet, mint amit a nyilvánosság előtt elismer.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 16465





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet