Shigir idol - A világ legrégebbi fabálványának titkos üzenete

2015. december 30., szerda




Kétszer annyi idős, mint az egyiptomi piramisok. A rajta található ismeretlen jeleket pedig a mai napig nem sikerült dekódolni.

Létezik egy szobor, mely minden idők valaha készített legrégebbi monumentális alkotása. Egy emberi arcot formál, és különböző, ma sem ismert jelek találhatóak rajta. Kik készíthették, és miért? Talán egy 3 dimenziós üzenet?

A szobrot 1894 januárjában fedezték fel egy Kirovgrad közelében lévő tőzeglápban.  Korukat többször próbálták meghatározni akkoriban, de minden hitelt érdemlően csak

1997-ben, szénizotópos kormeghatározással állapították meg, hogy nagyjából 9500 éves lehet, nemrégiben egy újabb vizsgálat még ennél is régebbire datálta, 11.000 évesre,

így ezzel ez az eddigi legidősebb fából készült szobor az emberiség történetében.

shigir-idol

A bálványok, amelyek közül némelyik 2,8 méter magas, 159 éves vörösfenyőből készültek. Jelenleg az emberiség ezen korai és világszerte egyedülálló alkotásait a jekatyerinburgi Történeti Múzeumban őrzik.

Kik készíthették?

Az időközben csak Shigir idol (Shigir bálvány) névre keresztelt szobor lehet hogy vallási célokat szolgált, de ennél többet nem lehet tudni róla.

shigir-idol-rajz A Shigir bálvány érdekessége, hogy a fejek különböző szemszögekből nézve más-más alakúak. Sokak szerint ez egyfajta kódolt 3 dimenziós üzenet lehet.

Mihail Zhilin, régészprofesszor szerint a szobor eredetileg jóval magasabb lehetett, mint amilyennek most ismerjük, azonban nem kerültek elő további darabjai.

Vlagyimir Tolmacsev, orosz kutató készített pár skiccet a szobor feltételezett korábbi állapotáról. Hogy pontosan kik készíthették, az nagy talány. Korával a Shigir idol kétszer olyan idős, mint a gízai piramisok.

Arcok

Több arc nyomai láthatók belevésve és olyan jelek is, amelyeket nem sikerült megfejteniük, de az üzenetekről később... Egyetlen szobornak van jól felismerhető feje. Tolmacsev rajzain azonban pirossal jelölte, hogy a bálványon szakaszonként láthatók fejek. Kutatók úgy vélik, az arcok igen élethűek, a szemek, szájak és az orrok egyéni módon kidolgozottak. Vannak szakértők, akik szerint a mintázatok az emberi test felépítését, például a mellkas bordáit stb. ábrázolják.

Azt nem tudni, hogy az arcok pontosan kit, vagy mit ábrázolnak. Emberi fejformák az egyszer biztos, de arról alig tudni valamit, hogy melyik kultúra faraghatta ki őket.

Az is sokakban kérdést vet fel, hogy miért maradt meg ilyen jó állapotban a fa szobor. Ahhoz képest ugyanis, hogy több mint 9 ezer éves, rendkívül jó állapotban maradt fönn. A bálványt ugyanis elkészítése után tőzeggel borították be, ami megölte a rajta és benne lévő mikroorganizmusokat, valamint megbarnította a kifaragott fát.

Az arcokat különböző szemszögekből megnézve rájövünk, hogy azok más-más alakot vesznek föl, amiből egyes kutatók arra következtetnek, hogy egyfajta üzenetet hordoz, méghozzá 3 dimenziós térbeli jelentéssel.

Megfejtetlen jelek

Ezeknek valószínűleg a volt a célja, hogy fontos tudást őrizzenek meg a következő generációk számára. Elképzelhetőnek tartják, hogy valamiféle ősi navigátorokként, afféle térképekként szolgáltak.

Az egyenes és hullámvonalak, valamint a nyilak jelezhették a célhoz vezető utat és az utazáshoz szükséges napok számát, a hullámvonal jelenthetett például vizet, az egyenes vonal szurdokot, a nyilak dombokat.

Az sem zárható ki, hogy a fába vájt vonalak valamiféle térkép részei.

Nem ez lenne az első ilyen egyedi eset a történelemben. Korábban is léteztek már olyan kincsestérképek, melyeket különböző tárgyakra, kövekre, homorú vagy domború tárgyakra vázoltak le papír helyett, így elrejtve a kíváncsi szemek elől.

Indián totemoszlop?

Akadnak akik a fa szobor időtállóságát a természetfelettivel magyarázzák. Lehet, hogy a Shigir bálvány egy indián totemoszlop? A totemekbe vetett hit a kultúra fontos része volt, és az ma is. Egy személy és egy egész csoport közeli (mágikus) kapcsolatban lehet a totemállattal, aki megvédi a veszedelmektől őt.

A totemoszlopok az indián varázslatok miatt esetenként időtállóak lehetnek, ilyenkor nem fognak rajtuk az évszázadok.

Többek között mennydörgést megtestesítő viharmadárt, is annak tartották. A totemállatok egyfajta címernek számítottak, oszlopokat emeltek a tiszteletére, ezen a fontosabb eseményeket is megörökítették.

indian-totemoszlop

Ha ténylegesen totemről van szó, akkor felvetődik a kérdés, hogy kerülnek indiánok a környékre. Bár ma már valóban nem élnek a közelben hozzájuk köthető népcsoportok, korábban léteztek feljegyzések arról, hogy éltek arrafelé kisebb indián csoportok, akik rokonságban álltak az Amerikai indiánokkal, noha hatalmas rejtély, hogy hogyan jutottak el oda, hiszen akkoriban ez lehetetlennek tűnt.

Idegen istenek

A totem elmélet magával vonja azt a lehetőséget, hogy a Shigir bálvány egy olyan lény képmására lett megalkotva, mely nem is e világi.

Az égből jött civilizáció képviselői lettek a fába faragva, az ő tiszteletükre készítették a szobrot.

Nézzük csak meg a fejet a totem tetején. Az idegenek iránt fogékonyabbak szerint nem egy emberi fejet ábrázol a bálvány, hanem egy nagy szürkét. A nagy szürkék magasak, hatalmas fejjel és szemekkel rendelkeztek, amihez egy vékony nyak csatlakozott. Akárcsak a Shigir bálvány ábrázolása.

shigir-balvany-idegen

A bálvány magassága is erre enged következtetni, hiszen ezek az idegenek jóval magasabbak voltak mint egy átlagember. A Shigir idol jelenleg kiállított eredeti példánya 2,8 méter magas, de a hiányzó darabokkal együtt közel 5 méter magas is lehetett.

shigir-idol-3

Vannak, akik olyan szinten megvizsgálták az arcot, hogy észre is vettek néhány szokatlan dolgot.

Az egyik az, hogy a bálvány nem rendelkezik szemekkel.

A szemgödrök szögletesek, ezt azzal magyarázták kezdetben, hogy az akkori ember nem tudott, nem akart gömbölyded formát faragni a fából. Erre azonban rácáfol a tény, hogy a fejforma maga is gömbölyded alakú, nem szögletes. Az is lehetséges, hogy a bálványnak voltak még szemei korábban, de ezek az idők során elvesztek. Erre utalnak azok a fafaragás nyomok, melyek a szemek körül találhatóak.


Megtekintések száma: 38380





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet