Érezted már úgy, hogy könnyebb lenne véget vetni a küzdelemnek? Hogy már nincs tovább? Tudnod kell, hogy ha kitartasz, és küzdesz, a legnagyobb akadályok is legyőzhetők, és ezt rengeteg ember igazolta a történelem folyamán. Kibírnád, ha három napot egy elsüllyedt hajó gyomrában kellene élned, étlen-szomjan, a koromsötétben? Kitartanál a végsőkig, ha egy hétemeletes épület omlana rád, és te lennél az egyetlen túlélő? És ha egy lavina maga alá temetne? Túlélnéd 5 órán keresztül oxigén nélkül? Íme néhány olyan személy, akik a lehetetlent nyakukba véve, a legkilátástalanabb helyzetből is felküzdötték magukat!
Álljon itt olyan emberek története, akik küzdeni akarásukkal, kitartásukkal arra ösztökélik az embereket, hogy a nehéz időkben ne mondjanak le önmagukról. Mert élni jó, és ha kellően nagy akarattal küzdünk, a lehetetlen nem létezik.
Aki 3 napot töltött a víz alatt, egy elsüllyedt hajóban
Harrison Okene nevét annak idején rengetegen megjegyezték. olyan dolgokon ment keresztül, mely egy egész életre nyomott hagyott benne. A sötét órákban azonban nem adta fel, nem vetett véget életének, pedig minden oka meglehetett volna rá… Küzdött, kitartott, és remélt, míg végül Istennek és saját kitartásának hála megmenekült.
A hajón szakácsként dolgozó úriember 2013 májusában hajóútra indult, ám azt még ő sem sejtette, hogy olyan drámai véget ér az ártatlannak induló kis túra, hogy azt élete végéig emlegetni fogja.
Harrison és több jóbarátja a Nigériai partoktól nem messze ugyanis elsüllyedtek hajójukkal. A szerencsétlenség akkor következett be, amikor a hajóval egy tankert igyekeztek stabilizálni egy olajfúró torony közelében. A művelet balul sült el, és a hajó az erős hullámzás miatt felborult, majd a tenger fenekére süllyedt.
Harrison a tragédia idején a fürdőszobában volt, ellenben a legénység többi tagjával, akik nagy része a saját kabinjában tartózkodott. A kabin ajtók ráadásul be voltak zárva elővigyázatossági okokból, mert a környéken gyakoriak voltak a kalóztámadások. Ironikus módon ez az elővigyázatosság okozta a legénység vesztét, ugyanis csak a mit sem sejtő Harrison Oken élte túl a megpróbáltatásokat.
Az úriembernek sikerült találnia egy olyan helyiséget, ahol egy nagy légbuborék keletkezett, így három napon keresztül ült a vaksötétben élelem és ivóvíz nélkül.
Itt a legtöbb ember számára véget ért volna a küzdelem.
Tegyük a szívünkre a kezünket: vajon hányna gondolkodtunk volna el azon, hogy valahogyan véget vetünk az életünket odalenn, a reszkető sötétségben, miközben egyre kevesebb a levegőnk?
Bele sem merünk gondolni, hogy ez milyen érzés lehetett. Harrison 60 órát töltött a jéghideg vízben, és csak remélni merte, hogy egyáltalán valaki észlelte, hogy elsüllyedt a hajó, nemhogy mentőexpedíciót küldjenek. Sok esetben az is napokba telhet, míg egy elsüllyedt hajó roncsára rátalálnak. Néhány nap múlva pedig már úgyis halott lenne.
Harrison azonban nem adta fel, túl nagy volt az élni akarás benne, és kivárt. Kivárt közel 3 napot, mire a búvárok rátaláltak. Legnagyobb megdöbbenésükre életben volt még.
Mielőtt azonban felszínre hozhatták volna, újabb 60 órát kellett tölteni egy ún. dekompressziós kamrában, mert ha azonnal felszínre hozták volna, a felszíni nyomás miatt meg is halhatott volna.
Az esetről most bukkant fel egy videó a neten – a hatodik perctől érdekes -, amin végignézhetitek, hogyan mentették ki a búvárok Okene-t. A férfi élete megváltozott, és biztos benne, hogy oka van annak, hogy akkor és ott végül életben maradt. Szerinte hatalmas volt benne a küzdeni akarás, és az mentette meg az életét, hogy a legsötétebb órákban nem adta fel.
Ha ő nem tette, te miért tennéd?
A lány, aki a lavinába temetve fagyott meg
Annak idején még a hazai televíziókban is lehetett hallani az egyik legcsodálatosabb megmenekülésről, mely egy fiatal lánnyal történt.
Ha az előző történetben szereplő férfi 60 órán át túlélt az egyre kevesebb levegőt tartalmazó légbuborékban, akkor ezt a történetet hihetetlennek fogjuk venni. Pedig megtörtént.
A legtöbb teszt és vizsgálat szerint a végső határ valahol a harmadik perc környékénél van, ha ennél tovább nem jutunk oxigénhez, agyunk oly mértékű károsodásokat szenved, amelyek helyrehozhatatlanok.
Néhány perc után teljesen biztos a halál, ez kikerülhetetlen.
Erre cáfolt rá egy lány esete, akit Nyugat-Virginiában temetett maga alá egy lavina váratlanul.
Ami ezután történt, hihetetlen, sőt a csodával határos. A lány öt órán át nem jutott levegőhöz. És ez még nem minden. A jéghideg környezet szó szerint lefagyasztotta a lány testét, ezért volt képes 5 órán át oxigén nélkül kibírni az agya.
Az egyik nyilatkozó orvos szerint abszurd módon Monica életét a fagyás menthette meg, így a test hibernált állapotba került,
az életfunkciók extrém módon lelassultak, ezért az agy sem igényelt annyi oxigént. Már csak arra nincs magyarázat, hogy a test kiolvadásakor a vérben levő jégkristályok hogyan nem szabdalták szét az egész szervezetet belülről…
Mindenesetre remek példája annak, hogy néha, ha igazán akarjuk, a tényezők, mostoha körülményke ellenére is képesek vagyunk küzdeni, túlélni és remélni.
Az élve eltemetett asszony
Nyugat-Törökországban a csodájára jártak annak az asszonynak, aki 105 órát, vagyis 4 és fél napot volt képes életben maradni egy légbuborékban úgy, hogy egy hét emeletes torony omlott rá. Ő volt az egyetlen túlélő a romok alatt.
Egy földrengés következtében 1999-ben egész városok pusztultak el. Az áldozatok száma óriási volt, mivel teljesen váratlanul következett be, még előrengések sem voltak, vagy egyéb, szeizmikus előjelei.
Akiket a lakásukban, házukban ért a krízis, azok túlnyomó többsége a rájuk zúduló romok között lelte a halálát.
Egy idős asszony úgy élte túl az eseményeket, hogy körülötte mindenki meghalt, és a ráomló hétemeletes lakóépület minden nagyobb darabja elkerülte őt. Mi ez, ha eleve nem egy csoda?
Egy légbuborékba került, ahol 105 óra elteltével bukkant rá a mentőosztag. Négy és fél nap, étlen-szomjan, iszonyatosan szennyezett, poros levegőt belélegezve… El tudjátok képzelni, hogy valaki ilyen körülmények között életben maradhat?
A nő viszont túlélte, kitartott, pedig meg lett volna az alkalma arra, hogy végezzen magával, mégsem tette. Nagy volt benne az élni akarás, és hitte, hogy ki fog jutni, és meg fogják őt találni.
A futó, aki felvágta az ereit a sivatagban
1994 áprilisában, Mauro Prosperi, olasz rendőr, benevezett egy sivatagi szupermaratoni versenyre, a marokkói, 6 napon át tartó, 233 kilométeres Marathon des Sables-re. Azt azonban nem gondolta, hogy ez a kaland végzetessé válik számára, és a halál torkából fogja visszaküzdeni magát az életbe, mely utána ötökre megváltozik.
A futás nagyon jól ment neki, a negyedik napon már a hetedik helyet érte el, azonban egy váratlan homokvihar minden számítását keresztülhúzta.
A férfi teljesen eltévedt, és napokon át bolyongott, hátha újra megtalálja a kijelölt útvonalat, ez azonban nem történt meg. Fogytán volt energiájának, és élelmiszer, valamint ivóvíz készletének.
Pár nap múlva elért egy elhagyott muzulmán kegyhelyhez, de ekkorra már minden étele és itala elfogyott.
Talált néhány denevért, húsukat megette, vérükkel pedig égő szomját csillapította. Elmondása szerint az utolsó porlevest is úgy készítette el már magának, hogy víz hiányában saját vizeletével keverte el a készítményt.
Mikor már menni sem tudott, csak feküdni, órákon át azon morfondírozott, hogy mi legyen. Úgy érezte, kilátástalan a helyzete, és egy
elgyengült pillanatában végül felvágta az ereit, hogy kivérezzen. Istennek azonban tervei voltak vele…
Vére már annyira besűrűsödött a folyadékhiánya miatt, hogy csak kis mennyiséget vesztett. Ezután összeszedte magát és folytatta útját, szerencséjére nomádok találtak rá, akik elvitték a legközelebbi faluba.
9 napig tartó kálváriája során a férfi végül Algériában kötött ki, több mint 15 kilót fogyott és súlyosan károsodott a mája. Mauro Prosperi azóta felgyógyult és többször is végigfutotta a távot, mely életét megkísértette.
A kislány, aki túlélt egy légi katasztrófát
Azt tudjuk a légi katasztrófákról, hogy nem lehet őket túlélni. Vagy mégis? A statisztikák szerint a történelem folyamán alig akadnak olyanok, akik valaha túléltek egy utasszállítógép lezuhanást. Alapvetően azért, mert az utasszállítók akkora erővel zuhannak a felszínre, hogy ha még vízre zuhannak is, már a puszta becsapódás darabokra szakítja a gépet, és az ülésekben helyet foglaló testeket.
Egy kislány csodával határos módon 2009-ben mégis túlélt – egyedüliként – egy utasszállító szerencsétlenséget.
A Yemenia légitársaság Párizsból Comore-szigetekre tartó, Airbus A310-es típusú gépe az Indiai-óceánba zuhant. Sokéig úgy gondolták hogy itt sem, mint ahogyan a legtöbb ilyen asetnél sem találnak túlélőt.
Azonban a balesetet a csodával határos módon túlélte egy 14 éves kislány. Ami még ennél is megdöbbentőbb volt, hogy csak a kulcscsontja tört el és a medencéje.
Bahia ráadásul alig tudott úszni, 9 órán át kapaszkodott egy vízben lebegő roncson, mire kimentették.
Elképzelni sem tudjuk, milyen lehetett egyedül egy roncsba kapaszkodni, és azon agyalni, vajon mikor esznek meg a cápák, vagy mikor hűl ki testünk, hagy el erőnk, hogy már nem bírunk tovább kapaszkodni. Ráadásul mindezt az éjszaka sötétjének kellős közepén, a végtelen tengeren. Borzasztó, még csak elképzelni is.
A kislány azonban elhatározta, hogy életben marad, és elmondja a világnak, hogy mi történt, ezért életben maradt, lésőbb egy könyv is megemlékezett az élményekről.
Hajótöröttek egy lakatlan szigeten
Három szerencsétlenül járt hajótörött egy Fanadik nevű lakatlan szigeten rekedt a Csendes-óceánon.
A hajótöröttek bárkáját egy nagy hullám borította fel egyik éjjel, a baleset után pedig két mérföldet kellett úszniuk a szigetig, ami a világon minden lakott területtől iszonyatosan távol esik.
A férfiak már három napja voltak a szigeten, amikor az amerikai haditengerészet egyik, Japánban állomásozó tengeri járőrgépe repülés közben észrevette a hatalmas HELP (segítség) szót, amit a hajótöröttek pálmafákból raktak ki a sziget parti részén.
A japán légibázis jelezte a dolgot az amerikai partiőrségnek, ők pedig a Guam-régióért felelős egységüket riadóztatták.
Bár három nap nem tűnhet soknak, ijesztő belegondolni abba, hogy nem tudhatták, mikor találnak rájuk,a szigeten pedig semmi ehető, hosszabb távon fogyasztható étel nem volt.
Ezeknek az embereknek a története rávilágít arra, hogy legyen a sorsunk bármilyen nehéz, verjenek minket hullámok, fájdalom, nem adhatjuk fel egy rossz pillanatban mindazt, amit addig elértünk. Mert lehet, hogy a következő pillanatban érkezik a segítség…