Sohasem öregednek? Orvosok az örök fiatalság titkának nyomában

2017. április 6., csütörtök




Egyes 100 év feletti páciensnél új agysejtek létrejöttét figyelték meg. Az agy tehát akár örökké is képes lehetne élni, akárcsak a test?

Létezhet az hogy valaki öröké éljen? Van egy olyan titok a biológiában, egy sejt, egy enzim, egy idegpálya darab, ami kiválthatja azt, hogy az agy 100 éves kor után is váratlanul megfiatalodjon?

A választ ma még nem tudjuk biztosra, de egyre több kutatás sejteti azt, hogy nagyon is létezik ez a titok, és ott van az ember szervezetében, azon belül is az emberi agy zegzugaiban.

Arról van szó, hogy az emberi agy folyamatosan képes tanulni és növekedni. Sőt, nem csak növekedni, de új idegsejteket termelni. Ez a hihetetlen felfedezés az elmúlt évek legnagyobb tudományos megfigyelése volt, ugyanis ezzel bizonyítottá vált, hogy az agy akár képes lehet teljesen megújulni is.

Léteznek ma olyan kivételes emberek, akik a 100 éves kort is megélték, és afelett ketyeg már a biológiai órájuk. Sokáéig ne jöttek rá, hogy mi lehet a titkuk, aztán váratlanul megfejtették. Legalábbis részben.

Ezeknél az egyéneknél ugyanis az agy egyes részei sokkal vastagabbak voltak. Arról van szó, hogy az agy az öregedés során elkezd zsugorodni, gyakorlatilag elhalni.

Ez a zsugorodás nem mindenkinél egyenlő, és azoknál akik 100 évnél több ideig élnek, megfigyelhető volt, hogy eleve a zsugorodás mértéke sem volt akkora, mint másnál és ez az agyi terület is vastagabb maradt. Kiderült, hogy ez azért is van, mert új idegsejteket voltak képesek termelni. Ez pedig elképesztő távlatokat nyithat a jövőben.

A neurológusok már korábban is megfigyeltek érdekes dolgokat, például azt, hogy meditáció során az agy egyes részei rendkívül aktívak lesznek. Sőt, egyes esetekben szintén elkezdtek új idegsejtek termelődni.

Vagyis egyes transz állapotokban az agy képes regenerálni magát, újraalkotni a saját szerkezetét.

Az agy ily módon egy örökéletű szerv is kehet, a tudat központja, ami a test öregedése ellenére megőrizhet fiatalságát a tudósok szerint.

Ha sikerülne a végleges kulcsra rájönniük a szakembereknek, és megállapítani hogy pontosan mi eredményezi ezeket a folyamatokat, akkor az agy megfiatalítható lenne, ily módon pedig lehetőségünk lehetne ara, hogy az elménk túlélje a test halálát, és a jövőben új testekben kaphatnánk egy következő életet.

Ez egyfajta mesterséges reinkarnáció is lehet. - nyilatkozta egy tudós a téma kapcsán.

Mások úgy vélik, ha az agy visszafiatalítható, akkor kizárt, hogy a szervezet erre ne lenne valami hasonló folyamat során képes.

Az örök fiatalság titkai tehát már itt lehet a küszöbön, és már nem is annyira elérhetetlen álom, mint néhány évtizede.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 69726





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet