​Sokan 20 évesnek nézik ezt az anyukát, pedig nagyon nem annyi

2020. október 8., csütörtök




Tris Marie igazán aktív a TikTokon, már több mint 90 ezer követője van, és sokezren nézik a videóit. 

A közösségi médiában rengetegen kérdezték tőle, mennyi idős, ugyanis alig néz ki 25 évesnek.

Azonban, mivel van egy 18 éves fia, egyértelmű, hogy körülbelül a duplája. 

„Az emberek sosem hiszik el, amikor elárulom a korom. Sokan azt gondolják, hogy a figyelem miatt kamuzok, pedig nem! Általában 16 és 35 közé lőnek be, de a legtöbb tipp szerint a 20-as éveimben járok” – mesélte Tris a Daily Mailnek.

Tris egy leleplező videót készített, amiben elárulta a korát. És hogy akkor mégis hány éves? Kapaszkodj meg: Tris már betöltötte a 40-et!

„Mindig is fiatalabbnak tűntem a koromnál. Kiskoromban mindig megkaptam, hogy majd ha idősebb leszek, mennyire örülni fogok ennek. És valóban. Egyáltalán nem utálom, sőt, szerintem ez igazi ajándék”

– mesélte, majd azt is elárulta, mi a titka.

„21 éves koromban kezdtem el intenzívebben hidratálni. Úgy gondolom, hogy rengeteget számít, ha már jó korán elkezdesz foglalkozni magaddal, és törődni a bőröddel.

Emellett figyelek a fényvédelemre, plusz kerülöm a cigit és az alkoholt. 

Abban is hiszek, hogy a nehéz időkben találnod kell valamit, ami megnevettet. Még az olyan egyszerű dolgok, mint egy vígjáték is segít abban, hogy jobban érezd magad, lemenjen a stressz-szinted, és megőrizd a fiatalságod.”

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 9069





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet