A gyerekorvos szerint a „gődényisták” által terjesztett nézetek nem csak azokra veszélyesek, akik elhiszik őket.
„Amit Gődényék művelnek, az nem vélemény és szólásszabadság kérdése” – kezdi Facebook-oldalára kitett közleményét Dr. Novák Hunor.
A gyermekorvos posztjával arra reagált, hogy Gődény Györgyöt péntek reggel a rendőrök bevitték kihallgatásra. A vírusszkeptikus gyógyszerészt rémhírterjesztéssel gyanúsítják a közösségi oldalain és a honlapján publikált tartalom miatt.
„Sokan összekeverik a mártírt és a gazembert. A gődényista csapatról fontos megjegyezni, hogy nem egy családi összejövetelen mondták el egyszer a véleményüket, amiért üldözi őket a „diktatúra”.
Hónapok óta terjesztik a legvadabb védőoltásellenes, orvosellenes, tudományellenes összeesküvéselméleteket nyilvánosan, emberek százezreit tévesztik meg, áltudományos hazugságokat terjesztve a koronavírusról.
Sokan bedőltek nekik és követőik azt hiszik, a vírus csak kitalált, a háttérhatalom műve, politikusokat és ismert embereket nem fertőz meg, a védőoltásokkal mikrocsipet raknak belénk, a tesztelés során pedig szándékosan megfertőznek bennünket a gonosz orvosok, és elfolyik az agyvizünk az orrba vezetett pálcától.
Az online keltett félelem és agresszió azokon a COVID-os betegeket ellátó orvosokon és ápolókon csapódik le, akik hősies küzdelmet folytatnak nap mint nap, erejükön felül teljesítve.”
– írta Novák Hunor, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy sok ember halhat meg a „gődényisták” miatt, ugyanis az általuk terjesztett nézetek nemcsak azokra veszélyesek, akik elhiszik őket, hanem hozzátartozóikra is.
„Minden ember szabadságjoga odáig terjed, amíg azzal a másik szabadságát, testi épségét nem veszélyeztetni. Gődényék tevékenysége egyértelműen veszélyezteti más emberek életét, ezért kőkeményen fel kell lépni ellene”.
OSZD MEG másokkal is!