Sokkoló állítás: Jézus története más ősi vallásokból lett összeollózva, hogy irányítsák vele az emberiséget?

2023. július 13., csütörtök




Az emberek Jézus Krisztus által megváltott története nem más, mint a világtörténelem legnagyobb átverése - állítja egyre több Bibliakutató és teológus.

Jézus története valóban nem más, mint egy egyszerű csalás? Azt állítja egyre több teológus, hogy a megváltó története más, korábbi vallásokból lett összeollózva annak érdekében, hogy az egyház hatalmat szerezzen az emberek felett.

Az egész nem több mint egy kísérlet a vallásalapításra, mely meghatározza még napjainkat is? MI az igazság Jézus életével kapcsolatban?

Annyi bizonyos, hogy fellelhető számtalan kísérteties hasonlóság Jézus élete, az általa hirdetett üzenet, és sok más, korábban létező vallás között, ami nem lehet véletlen. A megváltásról szóló történet ugyan nem pont ebben a formában, de nagyon hasonló verzióban már több ezer évvel Jézus világra jötte előtt is létezett.

Az összes Jézushoz fűzhető fő vallási momentum más vallásokból lett átemelve. Ilyenek Jézus születésének dátuma, a víz borrá változtatása, a vízen járás, és az is, hogy 12 tanítványa közül az egyik elárulja.

A kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére, hogy egyes ezt alátámasztó adatot már elferdítettek egyes egyházak és uralkodó körök történelemhamisítással, és így némelyik már valótlannak hat.

Mai tudásunk alapján már körvonalazódott a múlt, miszerint az ősi civilizációk nemcsak követték a Napot és a csillagokat, hanem meg is személyesítették a csillagjegyeket, egymáshoz való kapcsolatuk és mozgásuk alapján.

A Napot a láthatatlan életet adó erővel azonosították, és Istenként tekintettek rá. Hórusz, Egyiptom napistene, kb. 3000 évvel időszámításunk előtt. Ő a Nap megtestesítője, és sokan gondolnak rá úgy, mint Jézus alakjának egyfajta elődjére, prototípusára.

Az egyiptomi kultúra másik nagy alakja Szeth - vagy Széth - aki az alvilág ura, a sötétség egyfajta megtestesítője.

Ez a jó és a rossz párharc, mint motívum, láthatjuk hogy már jóval Krisztus története előtt megjelent. És itt jönnek a megdöbbentő tények, melyek után már teljesen máshogy fogunk tekinteni a Bibliában elírt dolgokra.

Íme:

Hórusz az egyiptomi írások szerint december 25-én születik, Ízisz-Meri, a szűz gyermekeként. Ezt egy keleti csillag felragyogása kísérte, amit három király követ, hogy meglelje és magasztalja a megváltót. 12 évesen tanítónak áll, 30 évesen kereszteli meg Anup.

Hórusznak 12 követője volt, akik vele utaztak. Csodákat vitt véghez: gyógyított és vízen járt. Hívták Igaznak, Fénynek, Jó Juhásznak, Isten Bárányának, satöbbi. Typhon árulása után keresztre feszítik, majd három nap után feltámad. Hórusz története, eredeti vagy sem, a világ számos táján megjelenik, hiszen sok istenségnél figyelhetők meg ugyanezek a mitológiai jegyek.

A Krisnához köthető vallási történet egyes aspektusai is hátborzongató egyezéseket mutatnak, mintegy 900 évvel Krisztus születése előtt.

Eszerint Krisna nem volt más, mint Devaki gyermeke, aki szintén szűz volt, és a születését ugyanúgy egy keleti csillag jelezte, egy olyan égi esemény, amiről a Biblia is ír. Azt már mondanunk sem kell, mert valószínűleg kitaláltátok, hogy ő is csodákat vitt véghez, és halála után feltámadt, majd eltűnt az élők sorából.

Dionüszosz legendája is egyezéseket mutat Jézus sztorijával. Ő szintén egy szűz nő gyermekeként jött a világra, és december 25-ére esett a dátum, amikor meglátta a napvilágot.

Rengeteget vándorolt, hatalmas csodákat tett, és képes volt egy ízben a vizet borrá változtatni a róla szóló feljegyzések szerint. Rengeteg olyan írásos utalás lelhető fel, melyben királyok királyaként utalnak rá. Halála után természetesen ő is feltámadt, majd az égiek közé távozott.

Dionüszosz legendája is egyezéseket mutat Jézus sztorijával. Ő szintén egy szűz nő gyermekeként jött a világra, és december 25-ére esett a dátum, amikor meglátta a napvilágot.

Rengeteget vándorolt, hatalmas csodákat tett, és képes volt egy ízben a vizet borrá változtatni a róla szóló feljegyzések szerint. Rengeteg olyan írásos utalás lelhető fel, melyben királyok királyaként utalnak rá. Halála után természetesen ő is feltámadt, majd az égiek közé távozott. Az egész Krisztus előtt 500 évvel előbb történt.

Mitrász, vagy Mitra vallási története 1200 évvel ezelőtt "játszódott" Jézus születése előtt. Ez a perzsa isten egy szűztől származott, és december 25-én született szintén. Kísérteties a hasonlóság Jézus életével, ugyanis 12 tanítványa volt, és úgy is hivatkoztak rá, mint a Fényre.

Látható tehát a rengeteg tény, mely elsőre igen megdöbbentő, és nem mindenki fogja ezt megemészteni, és azt fogja gondolni, hogy csak kitaláció. Azonban egy kis utánajárással bebizonyítható, és ellenőrizhető, hogy az egyes vallások már jóval korábban megelőzték a Krisztus történetet.

A világtörténelemben ugyanis az idők során több megváltó alak is feltűnt, melyek nagyjából mind ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkeztek, és hasonló életutat jártak be az elbeszélések szerint.

Jézus Krisztus Betlehemben született, december 25-én, Szűz Máriától. Keleti csillag jelezte jövetelét, amit három király követett, hogy megleljék és dicsőítsék az új megváltót. 12 évesen tanító, 30 évesen kereszteli meg János; munkássága itt kezdődik. Jézus 12 tanítványával utazik, csodákat visz végbe... a többit pedig mondanunk sem kell.

A nagy kérdés az, hogy miért van ez az egyezés a vallások között? A válasz egyszerű, és egyben megdöbbentő.

Az egyes vallások másolták egymást, így a kereszténység is másolta a többi vallást, melyek előtte voltak, némelyik több ezer évvel megelőzve azt.

Egy összeollózott hitvilág, egy kétes megváltó történet, és egy oylan áldozat, mely az emberiség érdekében ment végbe. Ezzel az egésszel az egyház próbálta meg hatalma alá terelni az embereket, ugyanis a Jézus által alapított vallás előre kifundált volt, és azzal a céllal tett mindent a megváltó, hogy egy napon majd szentté avatják, és örök időkre emlékezni fognak a nevére.

Ily módon az általa létrehozott vallás minden eddigi vallásnál erősebb lesz, és több ezer éven át meghatározó lesz a hitvilágban, de még a hétköznapokban is.

rejtély rejtélyek vallás jézus isten biblia


Megtekintések száma: 165073





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet