Soros hamarosan bedöntheti az Európai Unió tagállamait?

2017. július 27., csütörtök




A tervezet már a végső fázisban tarthat, hamarosan széthullhat a kontinens?

Az egész kontinens belerokkanhat a Soros elleni harcba? A Soros György mögött álló háttérhatalmi világelit ugyanis annyira erős, hogy Európának nincs egyetlen olyan szerve sem, ahová ez a hatalom ne ültette volna be legalább néhány emberét.

Mindenről tudnak. Mindenről előbb tudnak ráadásul, mint bárki más. Így pedig Európa összes védekezési stratégiáját még idő előtt képesek eliminálni.

Mint ismeretes, korábban Soros György ellen komoly bizonyítékok gyűltek már össze, amikor a hozzá köthető szervereket feltörték egy hacker akció keretében. Olyan dokumentumokat találtak, melyek egyértelműsítették a Soros és az oroszok közti kapcsolatokat.

Oroszország ugyanis pénzt ajánlott Sorosnak azért, hogy Európa tagállamai között elvesse az oroszbarát gondolatok csíráit.

Egyértelmű, hogy Európa nagyüzemű gyengítése zajlik.

Ennek a legfontosabb eleme különböző állami intézmények, ingatlanok, épületek elfoglalása lesz, céljuk pedig a zavarkeltés, az országok destabilizálása. Ezzel összecseng, hogy az elmúlt időszak legfontosabb folyamatai egyértelműen arra hajtották a vizet az EU malmain belül, hogy a migráció megerősödjön, és a kvóta által minél gyengébbé tegyék a migráns ellenes politikát gyakorló államokat.

Korábban azt is kijelentette az oligarcha, hogy Európának be kellene fogadnia a bevándorlókat, és toleránsnak kellene lenni velük.

A nagy terv része ugyanis az lenne, hogy a beáramló hihetetlen embertömegekkel lehetetlenítsék el teljesen az Európai tagállamokat, és gyengítsék meg az európai vezetőség hatalmát.

Ha ugyanis megüresednek az EU tetején álló trónok, akkor a saját embereiket ültethetik végre a helyükre.

Sokan egyébként úgy gondolják, hogy egyes pozíciókban már most az ő embereik ténykednek, és talán Angela Merkel is ilyen kulcsfigura lehet, aki érthetetlen módon mintegy "meghívót" küldött az embereknek, mely Afrikából is megindíthat több millió fekete bevándorlót.

Ezek, ha elérik az EU határait, és jogi, vagy más úton átjutnak a szitán, akkor Európának tejesen vége szakad.

Hogy mi a végső cél? Európa szétzilálása. Ez teljesen egyértelmű. Hogy mikor következhet ez be? Talán 2018-ban, a választások után, de könnyen lehet, hogy már hamarabb.

A polgárháborús állapotok Európa maradékát is megsemmisítenék, és egy új eszmét, az Új világrend szellemiségét lehetne elültetni a fejekben a "kataklizma" után. EZ pedig a globális háttérhatalom végső célja.

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés európa politika kataklizma soros bevándorlás


Megtekintések száma: 42476





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet