SOS! Segítsünk a súlyos beteg Kamillának, mert ÓRIÁSI szüksége van a segítségetekre!

2017. október 12., csütörtök




Lehet, hogy ti vagytok az utolsó esélyei! Mutassuk meg, hogy tudunk segíteni! OSZD MEG másokkal is!

Amit most meg fogunk osztani veletek, az Kamilla története, mely egyszerre szomorú és reményteli. Szomorú, mert lassan csak ti lesztek az utolsó reményei, és reményteljes, mert hatalmunkban áll segíteni rajta.

A közösség együtt ugyanis szó szerint CSODÁKRA képes! Most pedig MINDENKIRE szükség van.

Az alábbi leveket olvassátok el figyelmesen, és mérlegeljetek. Mennyit tudtok segíteni?

Drága kislányom, Kamilla most 4 éves. Tavaly 2016 március óta kezdődött a rosszulléte. Májusban annyira rosszul volt, hogy nem tudott lábra állni.

Már több kórhazba is voltunk, végül egy budapesti kórházban kötöttünk ki, ahol sorozatos több hónapos félre kezelések után szeptember végen derült ki, hogy kislányom idegrendszeri Neuroblastoma daganata van. Többféle kemot is kapott. Jelenleg itthon gyógyszerrel kezeljük, mellette vitamin immunerősítőt is kap, ami havonta nagyon sok pénzbe kerül nekem. 3 gyermekem van és egy 8 hónapos kisbabám is és nagyon nehéz egy keresetéből élni és gyógyulását támogatni.

Bécsi kezelést fog kapni kislányom ami hatalmas költséggel jár havi gyógyszerek vitaminok pelenka stb mellet jelenleg ott tartunk, hogy nem tudjuk megoldani a kiutazást és szállást sem.

Az orvosi papírjainak megvannak, amivel igazolni tudjuk betegségét.

Jelenlegi autóm nagyon öreg és nem igazán jó állapotú. Hosszú útra volt kölcsön autó, amit vissza kellet adjak de nekem ez idő alatt is többször Budapestre kell járjak, ami költségekkel jár.

Kedves Facebook látogatók kérlek Benneteket, hogy ha a lehetőségetek van egy csekély összeggel támogassátok Kamilla gyógyulását, de akár egy megosztás is sokat segíthet!

Nagy szükségünk lenne segítségre, hiszen október végen orvosunk szerint már időpont is lesz a drága kis Kamillám bécsi kezeléséről. Tisztelettel, és természetesen hálásan köszönjük!

Ezúton kérünk minden jóakaró embert, aki tud és szeretne, az alábbi csatornákon segíthet és veheti fel a kapcsolatot Kamillával és anyukájával:

  • Telefon: 30/8693439
  • E-mail: [email protected]
  • Kamilla Facebook oldala
  • Hálás köszönettel,
  • Nagyné Berta Zsanett

OSZD MEG másokkal is!

érdekes egészség egészség megelőzés segítség


Megtekintések száma: 262158





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet