​Sötét jóslat: a rossz még rosszabbá válhat

2020. október 11., vasárnap




Rossz előjeleket lát a következő évre egy lengyel közgazdász, aki szerint nem fognak teljesülni kollégái optimista előrejelzési, sőt még az ideihez képest is romolhat a gazdaság helyzete.

A lengyel közgazdászok többsége azt feltételezi, hogy a munkanélküliség esni fog 2021-ben, annak köszönhetően, hogy a gazdaság kijön a járvány okozta mélypontról. 

Mást gondol azonban Monika Kurtek, a Postabank vezető elemzője - derül ki a Business Insider Polska cikkéből. Szerinte a munkanélküliség jövőre 7,5 százalékra nő a 2020 végi 7 százalékról.

A szakértő elismeri, hogy nem teljesültek a legrosszabb forgatókönyvek, így a munkanélküliségi ráta a hivatalos adat szerint negyedik hónapja beragadt 6,1 százalékon. Eközben azonban sokan kiestek a regisztrált munkanélküliek közül - őket nem látja a statisztika. 

Ha láthatóvá válnak, akkor az év végéig a munkanélküliség 7 százalékosra nőhet.

Véleménye szerint hiába nő a lengyel GDP 2021-ben, emelkedik majd a munkanélküliség is. 

A gazdaság bővülése ugyanis csalóka: az idei első félévi hanyatláshoz képest jelentkezik majd a növekedés, azaz az alacsony bázishoz képest, ami azt jelenti, hogy a gazdaság csak régi szintje, s ezzel régi foglalkoztatási szintje után kullog majd.

Eközben a kormány válságintézkedései miatt sokan azért tarthatták meg állásukat, mert az állam fizette ennek költségeit, ám a segélyprogramok kifutásával ennek vége lesz, és ki fog derülni, hogy sok munkahely esetén ez csak elodázta megszűnésüket.

Másrészt a jövő év tavaszán szerinte jön a járvány harmadik hulláma, ami újabb csapást mér a gazdaságra, ugyanis már most sok a de facto fizetésképtelen vállalat, amelyeket egy újabb pénzügyi csapás a csődbe taszíthat.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 24651





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet