Sötét prófécia teljesül be: 9 koronavírusos katolikus püspök halt meg egyetlen hét alatt

2021. január 24., vasárnap




Egyesek szerint ez egy rossz ómen a jövőre nézve, mások szerint egy sötét prófécia teljesedhet be, amikor “közelegnek a végidők, és Róma szent fiai elhullanak”…?

Egyre nagyobb a baj a világban, ezt pedig sorra történő negatív jelek, úgynevezett ómenek jelezhetik előre?

A 2020-as év borzalmas volt, de a 2021-es év sem indul valami fényesen.

A legtöbb látnok arról számolt be, hogy nehezebb és változatosabb év vár ránk, globális káosszal és összeomlása, mint amilyennek a szele megcsapott minket 2020-ban.

Most egymás után kilenc katolikus püspök halt meg koronavírusban, ráadásul egyetlen hét leforgása alatt.

Január 8 és 15. között történt a szomorú sorozatos tragédiahullám.

Az érsekek életkora 62tól egészen 91-évig terjedő volt.

Monze Zambia 53 évesen halt meg, Mario Cecchini 87 évesen, Eusébio Oscar Scheid pedig 88 évesen.

De ott volt még Philip Tartaglia os, aki 70 évesen hunyt el.

Emellett többen is az életüket vesztették még.

A jelenség azért kapott nagyobb hírverést, mert egyesek szerint ez egy jelsorozat, egy nagyon rossz ómen a 2021-es esztendőre.

Amikor “Róma szentjei hullanak”, még ha képletes értelembe is, jelzi a gonosz leszületését és ténykedését a világban.

Persze ezt főleg egye vallási csoportok gondolják így, ők tényleg hiszik, hogy közelegnek a végidők.

Ti mit gondoltok?


Megtekintések száma: 5440





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet