Sötét titok: ezért nem lehet szabadalmaztatni az intravénás C-vitamint

2017. július 1., szombat




A nagy dózisú C-vitamin lehet a rák ellenszere? Az utóbbi évek nagy parázs vitája volt ez, melyet azóta rengeteg kutatásban próbált a gyógyszeripar különféle módon cáfolni.

A gyógyszermaffiának ugyanis megvannak erre a kifinomult eszközei.

Egyrészt megfélemlíti azokat az orvosokat, szakembereket, kutatókat, akik ez irányba kezdenek el kutakodni, ne adj Isten bizonyítani pár dolgot a C-vitamin látványos hatásával kapcsolatban.

Másfelől megpróbálják teljesen elnyomni a természetes alternatívákat, és saját méregdrága termékeiket helyezik előtérbe a média által.

Harmadsorban pedig különféle áltanulmányokat gyártanak, vagy gyártatnak más cégekkel, akiket előre meg - vagy inkább le - fizetnek. A média, a közvélemény, és a tudomány tehát jelentősen korrumpálódik a gyógyszeripar által, nem véletlenül.

Minden olyan egészséges, és természetes gyógymódot el kell ugyanis taposniuk még csírájában, mely mellékhatásmentes gyógyulást kínál.

A C-vitamin nem véletlenül nem szabadalmaztatható annak ellenére, hogy a független tanulmányok szerint megvan a rákelleneshatása, ami kimutatható.

A sötét titok az, hogy a C-vitamin egy természetes anyag. A természetes anyag fogalma pedig az, hogy szabadon felhasználható, így nem lehet szabadalmi eljárás alá vonni. Így pedig pénzt sem lehet vele keresni, vagy legalábbis messze nem annyit.

Így pedig a gyógyszeriparnak nem érdeke, hogy elterjedjen az eljárás.

A University of Kansas kutatócsoportja nagy koncentrációjú C-vitamint fecskendezett a rákos kísérleti alanyok vénáiba. Az eredmény elsöprő volt. A C-vitamin hatékonyan semmisítette meg a rákos sejteket, miközben az egészséges sejteket érintetlenül hagyta.

Természetesen ilyen kísérletek azóta számos helyen, számos alaklommal megismétlődtek, a média azonban ezekről igen keveset ír.

A BBC News is hírt adott a tényről, miszerint mindhárom modellben kedvező eredményeket lehetett elérni a C-vitaminnal.

A C-vitamin pedig kenterbe veri az összes "modernnek" titulált kemoterápiás kezelést, és mindezt úgy, hogy nincsenek mellékhatásai.

Azért nincs még a piacon egy átfogó, komoly és elsöprő hatású intravénás, vagy egyéb magas dózisú kezelés, mert ehhez klinikai tesztek egész sora kellene még, és a gyógyszeripar egyes szerveinek az engedélye, amit aligha fognak megkapni egy jó ideig.

A kutatók biztosak benne, hogy a természetes és alternatív medicinák utat fognak maguknak törni, de ehhez még akár több évtizedre is szükség lehet, mire bedőlhet a gyógyszeripar, és több száz millió embernek kell majd meghalnia még addig...

OSZD MEG másokkal is!

egészség rák rákkutatás rákgyógyszer egészség megelőzés természetes gyógymódok


Megtekintések száma: 64772





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet