Stephen Hawking: hatalmas, fejlett technológia lehet a Holdon!

2017. május 18., csütörtök




Az eleméleti fizikus megdöbbentő dolgot állít!

A Brit asztrofizikus merész kijelentéseket tett az elmúlt napokban, méghozzá égi kísérőnkkel, a Holddal kapcsolatban.

Állítása szerint ugyanis könnyen elképzelhető, hogy a Holdon mesterséges, magasan fejlett tornyok, épületek, és civilizáció is jelen legyen.

Ezt természetesen úgy képzeli el, hogy egy távoli jövőben, de még néhány évtizeden belül az emberiség kolóniákat, élhető városokat hozna létre a Holdon. Ehhez minden technológiai feltétel adott - állítja.

Hatalmas, több kilométeres felhőkarcolókban élhetnek a jövő generációi a Holdon.

Ez egy még kiaknázatlan terület mind gazdaságilag, mind tudományosan, azonban a nemzetközi kormányok előbb-utóbb szert fognak tenni rá, mert stratégiailag és az emberiség túlélése szempontjából is fontos, hogy városokat, majd később hatalmas metropoliszokat hozzunk létre az égitesten.

Az elméleti fizikus szerint csak ezzel lehetne megakadályozni, vagy legalábbis elodázni azt, hogy kipusztuljon az emberiség.

Korábban már kijelentette, hogy alig 100 év alatt el kellene hagynunk a bolygót, különben az emberiséget vagy egy kataklizma, vagy önmaga, vagy a haldokló bolygó sodorja magával.

Azonban ehhez az első kis lépés a Hold "elfoglalása" lenne.

Nagyon is lehetségesnek tartja az életet a Holdon. Sőt, ha ezt nem lépjük meg, tényleg véget érhet az emberiség röpke története.

Elmondása szerint a Föld már nem képes eltartani minket, és egyre nehézkesebbé válik majd az energia, és a nyersanyag kiaknázása. Ez pedig ahhoz vezethet, hogy energiaválság köszönt be, ami káoszba taszíthat minket.

A Hold hatalmas felhőkarcolókkal lehetne tele 2100 végére, ahol az emberiség közel 30%-a is elférne. Már ez is drasztikusan csökkenthetné a Földre eső terheket, ráadásul ez megnyitná az utat a Mars, és további bolygók felé...

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika stephen hawking


Megtekintések száma: 74529





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet