Stephen Hawking szerint az idegenek gyarmatosítani fognak minket

2018. február 15., csütörtök




Sokakban riadalmat keltett, amit a neves elméleti fizikus mondott.

Stephen Hawking időnként szereti borzolni a kedélyeket, és felrázni az emberket az apátiából.

Így tett már több ízben, ugyanis sokszor figyelmezteti az emebriséget különféle veszéylekre, melyek könnyen elpusztíthatnának minket.

Beszélt már az olyan egész világot érintő problémákról, mint a globális felmelegedés, vagy az energiaválság, az élelmiszerhiány, vagy a mesterséges intelligencia.

Azonban azt is elmondta, hogyha ezeken valahogy túl is jut az emberiség, szembe kell néznie a jövőben egy még nagyobb fenyegetéssel: a földönkívüliek inváziójával.

Nem, nem őrült meg a neves elméleti fiizkus, telejsne komolyan gondolja a dolgot, és a veszélyt magát.

Hawking professzor szerint ugyanis kizárt, hogy egyedül az emberiség létezzen a világegyetemben.

Ezt egy nemrég közzétett tanulmány is osztja, miszerint csak a mi galaxisunkban több milliárd élhető bolygó van, ezek között pedig vannak olyanok, amik fejlett civilizációknak adhatnak otthont.

Kérdés, hogy ezek a civilizációk mennyire agresszívek.

Hawking szerint ugyanis az, hogy egy fajnak magas az intelligenciája, még nem jelenti azt, hogy kevésbé agresszív, vagy együttműködő.

Bár vannak elméletek, miszerint több ezer évvel ezelőtt az idegenek már ellátogattak a Földre, és végeredményben nekik köszönhetjük, hogy lemásztunk a fáról, mégsem maradt utánuk túl sok nyom.

Hawking professzor szerint, ha mégis sikerülne felvenni a kapcsolatot az idegen lényekkel, az nem lenne pozitív hatással a civilizációnkra nézve.

Nagyobb a valószínűsége ugyanis, hogy a Földben egyfajta erőforrást látnának, az emberségeset pedig előuszítandó fajként figyelnék meg.

"Gondoljunk csak bele, mi történt az amerikai kontinensen az őslakókkal, miután a náluk fejlettebb eszközökkel rendelkező fehér ember megérkezett…" - mesélte 2008 környékén egy korábbi elmélkedésében.

"Alighanem kiírtanának minket, vagy egyszerűen rabszolga sorba hajtanának, hogy megszerezzék a bolygó nyersanyagait…" - jelenette ki.

Ennek ellenére mégis nagyon sokan várják, hogy az emberiség végre felvegye a világtörténelmi jövőben a kapcsolatot egy idegen civilizációval.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek idegenek stephen hawking


Megtekintések száma: 86435





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet