Szájszagból mutathatják ki a betegségeket a jövőben

2016. december 28., szerda




Már napjainkban is igen előrehaladott kísérleteket végeznek el, melyek a jövő diagnosztikai eljárását hivatottak tökéletesíteni. hamarosan pusztán a szájszag elemzésével rengeteg betegséget lehetünk képesek kimutatni?

Leheletből betegséget?

Az emberi száj egyedülálló. Biológiai értelemben olyan, mint egy zárt ökoszisztéma, akárcsak az emberi bélrendszer, és a nyelőcső.

Az már sok kutató fejében megfordult, hogy pusztán lehelet alapján rengeteg betegség tüneteit ki lehetne mutatni.

Előrehaladott kutatások is folytak ez ügyben, melyek szintén megerősítették az elképzelést, miszerint lehet jövője a szájon át – pontosabban a leheleten át – történő diagnózis felállítására.

Az emberi lehelet ugyanis rengeteg olyan kémiai enzimet, anyagot, és vegyi anyagot, illetve bomlástermékekből származó maradványt tartalmaz, melyből egészen sok mindenre lehet következtetni az alany életével, egészségi állapotával kapcsolatban.

Bevezethetik, mint eljárást?

Bizonyos betegségeknek már ma is nagyon könnyen és jól érzékelhető tüneteik vannak, például a különbö9ő gyomorégés eredetű betegségeknek, vagy a fekélyeknek, de még a cukorbetegségnek is. Előbbiek markáns szájszaggal járnak, míg utóbbitól édeskés, acetonos lesz az ember lehelete.

Létrehoztak korábban is szájszag és lehetet elemző gépeket, ezek azonban nem voltak kellően önállóak, automatizáltak.

Az ACS Nano című tudományos lapban publikált tanulmányban arról írnak a kutatók, hogy a mesterséges orral 17 különféle betegséget tudnak kimutatni.

Különleges működési elv

Most azonban olyan gépeken dolgoznak a kutatók, melyek képesek lesznek alig néhány másodperc alatt kielemezni a beléjük fújt leheletnyi levegőt, és annak összetételét.

A leheletben van némi nitrogén, szén-dioxid és oxigén, valamint még több mint százféle illékony vegyi anyag, és ezeknek az aránya árulkodik a vizsgált beteg egészségi állapotáról.

Az összetételek elemzésekor pedig a gép egyszerűen átnézni a másodperc törtrésze alatt, hogy mely betegségek jöhetnek szóba, és milyen százalékban az adott összetételű leheletnél.

Komoly segítség lehet

A különleges szerkezet nagyon komoly segítség lehet az orvosok számára, és a pácienseknek is, hiszen ezzel időben észrevehetnek akár súlyos szövődményekkel járó betegségeket, vagy akár halálos kórokat is.

Számos nanotechnológiás szenzort és tömegspektrométert kötöttek sorba, az elemzéshez pedig mesterséges intelligenciát is bevetettek, hogy azonosítani tudják a különböző betegségek kémiai lenyomatát.

A kutatók elmondásai alapján a most fejlesztett szerkezet annyira precíz, hogy ha már több betegség is jelen van egy beteg szervezetében, akkor függetlenül az első alapbetegségtől a gép kimutatja a többi betegség jeleit is.

tudomány egészség orvostudomány


Megtekintések száma: 87679





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet