Szarvasmarha sejtekkel és egyéb borzalmakkal árasztják el a gyerekek szervezetét a kötelező oltások?

2017. szeptember 28., csütörtök




35 éve beigazolódott, hogy csak árt, mégis kötelező még ma is! Sokkoló tények következnek…

Hihetetlen méreteket tud elérni a gyógyszeripari önkényuralom napjainkban, de régebben, néhány évtizeddel ezelőtt sem volt ez teljesen másképp.

Az 1920-as években ugyanis kifejlesztettek valamit, mely csecsemők és kisgyerekek millióit nyomorította meg, és nyomorítja meg napjainkig is.

Ehhez fűződik a gyógyszeripar egyik legnagyobb oltóanyag botránya is, amiről a fősodratú médiában alig mondanak valamit. Nem kérkednek vele...

A BCG vakcina az 1920-as években lett kifejlesztve a TBC megelőzésének ürügyével. 1936-ban világraszóló botrányba fulladt a tesztelése, egy németországi klinikán, Lübeckben, ugyanis 77 gyermek belehalt! Az oltottak közül mindenki megbetegedett, az oltatlanok közül ellenben senki!

Sokáig nem került elő újra a dolog, vártak, míg leülepszik az emberekben, és elfelejtik a dolgot.

Aztán az 1960-as években újra előjöttek vele. Immáron volt eszük az oltóanyag gyártóknak, és nem Európában, hanem Indiában tesztelték a vakcinát, kontrollcsoporttal.

Egy tartomány minden lakosára – 260 ezer emberre – kiterjedt a kísérlet, s 10 év elteltével hozta nyilvánosságra a világszervezet, hogy bizony, az oltottak között több TBC-s megbetegedés fordult elő, mint a kontrollcsoportban!

Erről aztán soha nem beszéltek, és megpróbálták a szőnyeg alá söpörni a dolgokat.

Sokaknak nem tetszene, ha tudnák, hogy a vakcina gyárak gyakorlatilag évtizedeken át élő kísérleti egerekként tekintettek a gyerekekre, és tekintenek sok esetben ma is.

Azóta ennek a vakcinának született már jónéhány különféle verziója, ezeknek mindegyikét betiltották a különböző országokban. És itt jön az elképesztően ijesztő dolog:

Magyarországon azonban még most, 35 évvel később is törvényi erővel, kötelezően belekényszerítik minden újszülöttbe!

De miből is áll ez a vakcina, és miért is volt mindig is ennyire veszélyes? Nos, a BCg vakcina hatalmas részt élő szarvasmarha baktériumokat tartalmaz. Milliárd van belőle, és különféle vegyianyagok vannak még mellé keverve.

Ez a speciális méregkoktél jut be az emberi szervezetbe, és érthető módon elképesztő károkat és pusztítást tud véghez vinni a fiatal újszülöttek szervezetében.

Az indok egyszerű: mivel nagyon hasonlít a TBC baktériumra, ezért tartalmazza a vakcina. De vajon mit keres benne az ízfokozó, azaz a nátrium-glutamát? Elgondolkodtató...

Sok szakember jelentette ki utólag, hogy a vakcina talán éppen nem megakadályozza, de terjeszti is a TBC-t...

"Súlyos mellékhatásokkal jár a BCG oltás, előfordul például, hogy gyermekfejnyi daganat képződik a beadás helyén. Ezt a letagadhatatlan oltási szövődményt az ÁNTSZ azzal szokta kimosdatni, hogy bizonyára rosszul adta be az orvos… Minden más súlyos mellékhatást, szövődményt pedig egyszerűen letagadnak." - írja a Naturahírek.

A vakcinát még Szlovákiából is kivonták 2012 januárjában. Ekkor az egyik főorvos nyilatkozott, és elmondta, hogy bár védettséget talán soha nem adott maga az oltás, mellékhatásokat annál inkább...

A WHO szakemberei persze mindent rendben találtak – mint mindig…

Még borzasztóbb az, amit most fogsz olvasni: Ez a bolgár betegtájékoztató részletesen leírja, hogy hogyan kell szakszerűen megsemmisíteni ezt a különleges óvintézkedést igénylő mérget: az újszülött felkarjába kell üríteni.

A beoltást követően elképesztő hatások indulnak meg a szervezetben. A több milliárd szarvasmarha sejt egy burokban elzártan gyűlik össze a nyirokcsomókban, ahol a szervezet próbál ellene harcolni. Ezzel azonban az immunrendszert köti le, így sokkal sebezhetőbbé teszi a szervezetet.

Az oltásokkal kapcsolatban tehát nagyon keveset tudunk a VALÓDI háttérben húzódó dolgokról, mert ezeket szándékosan elhallgatják előlünk, nem véletlenül...

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód feltáró oltások gyógyszeripar vakcinák


Megtekintések száma: 211197





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet