Szavazati jogot adhatnak a "harmadik világból" érkezetteknek: Új Európa terv?

2018. március 14., szerda




A Kalergi-terv beteljesedése? Vagy végső csapásmérés az egykor volt nyugat európai értékekre?

A menekült hullám egyre csak ööznlik Európába, miközben a nemzetállamok végső legynegítése zajlik.

Eközben a Kalergi-tervet úgy tűnik, hogy ténylegesen végrehajtják. Ez az a terv, mely Európa multikulturalizálásáról szól.

Arról, hogy Európa lakosságát fel kell tölteni, és ha kell, ki kell cserélni, mert ha Európa bezárkózik az évszázadok során, az biztos pusztuláshoz vezet.

Legalábbis Kalergi, akinek a nevéhez a terv fűződik, azt vallotta, hogy Európának csakis úgy lehet jövője, ha megnyitja a kapuit más világok előtt is.

Rémisztő, hogy ilyen könnyedén hoznak döntéseket emberek millióinak az életéről. A Kalergi-terv ugyanis éppen erről szól.

Richard Coudenhove-Kalergi gróf kicsavart világképét akarják valóra váltani, méghozzá minden áron, mert azt gondolják, hogy csak ez jelentheti Európa túlélését.

Az ironikus azonban az, hogy éppen ellenkeőleg: ez fogja elpusztítani Európát.

A Kalergi-terv része az is, hogy idővel szavazati jogot adnak a harmadik világból érkező bevándorlóknak. 

Vagyis néhány év, legjobb esetben egy évtized múlva az Európán belül kialakuló párhuzamos társadalmak politikai hatalomra is törhetnek.

Pártok formájában az sem kizárt, hogy keresztényellenes pártok kerülnek majd hatalomra, és valódi keresztényüldözések fognak zajlani a nyugat-európai országokban.

Ha szavazati joga lesz a bevándorlóknak, akkor teljesen átalakul majd Európa arca. 

Az európai értékek nem csak háttérbe szorulnak, hanem üldözni kezdik őket, és megpróbálják minden eszközzel elűzni ezeket az elemeket az akkorra már Kalifátusként működő kontinensről.

Ezt pedig már nem nagyon lehet megakadályozni.

Túlságosan sokan jöttek már be Európába.

Túl sok párhuzamos társadalom van kialakulóban, és ezt a bevándorolt hihetetlen mennyiségű embertömeget nem lehet már hazatoloncolni.

Így pedig egyre csak robogunk egy borzalmas végzet felé...

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség európa politika menekültek bevándorlás


Megtekintések száma: 67841





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet