Szenzációs az új repülő autó koncepciója, mely néhány éven belül elterjedhet!

2017. március 10., péntek




Az Airbus szánt szándéka forradalmasítani a közlekedést. Elképesztő koncepciót mutatnak be a tervek, érdemes megnézni őket.

A Geneva Motor Shown mutatta be az Airbus nevű cég a zseniális, jövőbemutató terveit, mely a saját elmondásuk szerint akár már holnap megvalósítható lenne. A technológia ugyanis rendelkezésre áll, és csak tökéletesíteni kell.

A valóban elképesztő koncepciókon jól látszik, hogy szakítottak az autó és repülő hibrid koncepciójával és az új repülő autó koncepció sokkal inkább egy autó és egy drón szerelemgyereke lesz.

Ez nem csak praktikusabb, de technológiailag is sokkal könnyebben kivitelezhető, és nem utolsó sorban jóval olcsóbb modelleket szülhet.

Ha technikailag nézzük, akkor a jövő repülő autója valójában egy zárt utasterű kapszula, mely egy nagy teljesítményű drónra van csatlakoztatva.

A cég elmondása szerint az elkövetkező néhány évben egészen biztosan el fog terjedni, és megindulhat majd a tömeggyártás.

A hatalmas propellerek a felső résen remek, és viszonylag gyors navigációt tesznek lehetővé. A cég elmondása alapján már építettek ezekből néhány prototípust, amit szimulációk során teszteltek is, és igen jó eredményeket produkáltak.

Arról egyelőre nem sokat árultak el, hogy pontosan mikor, és hol lesznek elsőként bevezetve, de a repülő autókat elsősorban olyan nagyvárosokban fogják elindítani, ahol rengeteg a dugó, és a tömegközlekedés is elég lassú.

Ezzel sokak szerint forradalmasíthatják a közlekedést, és lerövidíthetik az egyes célpontok közötti menetidőt a nagyvárosokban.

Arról még nincs hír, hogy ezekhez a szerkezetekhez szükség lesz-e valamiféle jogosítványra külön, de nagy a valószínűsége, hogy igen.

Abban az esetben viszont eltekinthetnek ettől, ha automata szerkezeteket fejlesztenek le, melyek A pontból B pontba önvezető módon szállítják el az utast.

A koncepció képekből remekül látszik, hogy a repülő autó nagyon jól használható lesz majd autóként, és repülőként egyaránt.

A jövőben különösen nagy energiákat fektethetnek más nagy cégek is ilyen repülő autók kifejlesztésébe, mivel az egyre növekvő városok az elkövetkező 100 évben hatalmas megavárosokká, metropoliszokká fejlődhetnek.

Így viszont a több száz négyzetkilométeres sűrűn lakott, nagyon forgalmas utcákból álló városokban az autós közlekedés már nem nyújt kellően hatékony megoldást a közlekedésre, és szükség lesz a repülő autókra, és a légi sztrádákra.

A tömeggyártás előre láthatólag 2021-ben indulhat meg az Airbus elmondása szerint.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika az emberiség jövője


Megtekintések száma: 63920





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet