Szenzációs bejelentés a Marsról!

2017. szeptember 7., csütörtök




Olyan dolgot fedeztek fel rajta, ami megválaszolta a végső kérdést az élettel kapcsolatban.

Több tudományos portál is beszámolt arról a szenzációs felfedezésről, melyet a Marssal kapcsolatban tettek a NASA szakemberei.

Egy olyan anyag maradványait és egykori jelenlétét erősítették meg, mely eldöntötte véglegesen a kérdést. VOLT élet a Marson.

Talán még jelenleg is van, de az már 100%-ig bizonyos, hogy egykoron létezett élet, méghozzá összetettebb organizmusok, talán komplexebb puhatestűek formájában is.

Patrick Gasda, a Los Alamos Nemzeti Laboratórium munkatársa és az új tanulmány vezető szerzője szerint mivel a borátok fontos szerepet játszanak az RNS-ek felépítésében, a bór felfedezése a Marson növeli annak esélyét, hogy a bolygón a távoli múltban kifejlődhetett az élet.

A borátok egy lehetséges hidat jelentenek az egyszerű szerves molekulák és az RNS-ek közt. Hozzátette, a bór jelenléte arról árulkodik, hogy, ha a szerves molekulák jelen voltak egykor az égitesten, az átalakulásukhoz szükséges reakció is megtörténhetett.

Az RNS világ hipotézis itt jön a képbe.

Eszerint ugyanis az élet keletkezésekor az első életformákban RNS még genetikai infókat is tárolt. Így tudták másolni önmagukat az élőlények.

A nukleinsav egy fontos összetevője a ribóz nevű cukor. A cukrok azonban igen instabilak, vízben nagyon hamar oldódnak. A ribóznak ezért egy másik anyagra van szüksége ahhoz, hogy stabil maradhasson.

A vízben oldott bór például a ribózzal reakcióba lépve képes elég hosszú időre stabillá tenni a cukrot ahhoz, hogy létrejöhessen az RNS.

Gasda szerint a Marson egy 3,8 milliárd éves kráterben találtak borátokat – a mélyedés fiatalabb lehet a földi életnél.

Ez több dolgot jelent: egyik az, hogy a Földtől függetlenül alakult ki itt az élet, tehát feltehetően mégsem biztos, hogy van rokonság elméletben a Földi élet és az egykori marsi élet között - bár nem zárható ki továbbra sem teljesen.

A másik az, hogy a Marson biztosan volt élet, és puhatestűek vagy még fejlettebb lények is élhettek a felszínén.

Arra egyelőre nincs magyarázat, hogy miért nem találtak még csontokat, maradványokat. Pontosabban igen: egyrészt egy részük megsemmisült, más részük a mélyebb földrétegek alatt van a marsi felszínben.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány mars marskutatás élet a marson


Megtekintések száma: 123593





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet