Szenzációs felfedezést tettek a NASA kutatói!

2017. október 8., vasárnap




Új megvilágításba helyezi a földönkívüli élet lehetőségét, és a Holdat!

Döbbenetes dolgokra leltek rá a kutatók, mely alaposan megváltoztathatja azt a gondolkodást, amit eddig a földönkívüli élettel kapcsolatban hittünk.

A szenzációs felfedezést a NASA kutatói tették, korábbi, a Holdról hozott mintákat tanulmányozva.

A közelmúltban Debra H. Needham, a Marshall Űrközpont szakértője, valamint David A. Kring, az Egyetemi Űrkutatási Szövetség (USRA) munkatársa azt vizsgálták, hogy mennyi gáz jöhetett létre a lávafolyások hatására.

A kutatók arra jutottak, hogy a felszabaduló gázmennyiség egy egészen megdöbbentő dolgot eredményezett.

A Hold felszínén látható nagy, sötét foltokat holdtengereknek nevezik. A területek olyan bazaltsíkságok, melyek a becsapódási krátereket töltik fel.

A régiók akkor alakultak ki, amikor az égitest belseje még forró volt, és a kőzetanyag időnként a felszínre áramlott. A holdtengerekből az Apollo 15 és 17 missziók során vettek mintákat. 

Az anyagokat elemezve később kiderült, hogy a bazaltban olyan vegyületek is megtalálhatóak, melyek képesek gázokat alkotni.

Arról van szó, hogy a felszabaduló gáz atmoszférát tudott alkotni a Holdon.

Vagyis az égi szomszédunknak egy időben elképzelhető, hogy lehetett atmoszférája.

A légkör a tűzhányók aktivitásának csúcsán, 3,5 milliárd éve volt a legvastagabb. Ezek a gázok azonban nem maradtak tartósan meg, hanem szép lassan, körülbelül 70 millió év alatt elszivárogtak az űrbe.

Vagyis 70 millió éven át létezhetett a Holdnak egy légköre, ahol akár élet is kialakulhatott volna a nyitottabb tudósok szerint.

A bazaltsíkságok születésével hatalmas mennyiségű vízpára szabadult fel, melynek egy kis része a Hold sarkainál raktározódhatott el. Ezek a lerakódások valószínűleg máig megtalálhatóak, így a Hold kutatásának egyik kiemelt köve lehet ez.

Ez nem csak a holdi - feltételezett - élet kutatásának adhat egy löketet, hanem teljesen megváltoztathatja a Holdról alkotott képünket.

Sokakban úgy élt eddig a hold, mint egy kietlen, szürke égitest, de könnyen lehet, hogy egykor atmoszférának, és életnek adhatott otthont.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 50270





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet