Szeptember 23-án eljön a végítélet napja?

2017. szeptember 15., péntek




Egy új elmélet szerint szeptember 23-án óriási kataklizmikus eseményke fognak végbe menni a világunkban, és Jézus másodjára is eljön a Földre. Nem érdemes tartós tejet venni?

Az elmúlt években, évtizedekben komoly világége jóslatok keringtek az interneten. A kétezres évek előtt mindenki azt hitte, hogy az 1999-et követő év lesz a bestia éve, amikoris a világot felemészti a tűz, és a pokol eljön a Földre.

Aztán nem történt semmi.

A világvége hívők a következő jelentős világvégét 2012 december 21-ére tették.

Ekkor azt sejtették, hogy a maja próféciák szerint - ugyanis ekkora ért véget az egyik ősi maja naptár - a Földre örök sötétség borul.

Végül eltelt 2012 is, és szintén nem lett vége a világunknak, bár sokak szerint beléptünk utána egy spirituális hanyatlásba, ami azóta egyre inkább tetten érhető a világban.

Most pedig sokan állítják, sőt, biztosak benne, hogy nem érdemes tartós tejet vennünk, mert szeptember 23-án elérkezik az ismert világ vége.

Arról van szó ugyanis, hogy egyes kisebb vallási csoportok szerint ekkorra várható Jézus második eljövetele.

"És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik." Jel 19,11

"Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is." Mt 24,27

Eznagyon egyértelmű, és sokan napjaink történéseire próbálják interpretálni a Bibliában leírt dolgokat.

"Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben."

Szeptember 23-án az összeesküvés elmélet szerint a Nibiruval fog találkozni Földünk, legalábbis vagy elhalad mellettünk, vagy nagyon közel lesz hozzánk, míg más források szerint össze is ütközünk a bolygónkkal.

Ez esetben a Nibiru hozza el a világvégét, és Isten által nyerhet az emberiség maradéka bűnbocsánatot egy másik világba, feltehetően a mennyországba.

Hogy tényleg megtörténik-e?

Mi kötve hisszük, elvégre egyetlen világvége jóslat sem vált be eddig, noha egyesek annyira hittek némelyik jóslatban, hogy volt, hogy egy-egy vallási csoport tömegesen ölt meg magát és egymást, hogy elkerüljék a véget.

Ez azonban már inkább a vallási fanatizmus tárgykörébe tartozik.

Így azt javasoljuk, hogyha csak a hír miatt gondolkodna valaki, igen is, vegyen tartós tejet. Nem valószínű, hogy vége lesz a világnak.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek összeesküvés vallás jézus biblia világvége második eljövetel nibiru kataklizma


Megtekintések száma: 73397





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet