Szerinted mi látható a képen? Annyit elárulunk, hogy nem vérfürdő!

2016. október 21., péntek




Segítünk. Kell hozzá több ezer ember, egy nagy adag őrület, és több tonna paradicsom.

Ha az alábbi képet elnézzük, és nem tudjuk, hogy pontosan mit látunk a képen, először azonnal a vérfürdőre asszociálnánk.

Pedig mi sem állhatna távolabb az igazságtól. Idén is megrendezték ugyanis a minden évben hagyományosan megtartandó paradicsomfesztivált Spanyolországban, melyet a helyiek csak „Tomatina”-ként emlegetnek.

Ennek a paradicsom fesztiválnak a lényege nem is igazán a fesztiválozás, hanem az a gigantikus és látványos – és nem utolsósorban szórakoztató – paradicsom csata, amit a több száz vagy több ezer résztvevő átél.

Játékos mulatság, iszonyatosan nagymértékű pocséklással. Ugyanis a „mutatványhoz” 160 tonna paradicsomot használnak fel.

Ezeket a paradicsomokat – melyeknek jó része túlérett, vagy valamilyen okból leselejtezett – 5 dugig rakott kamionnal szállítják a helyszínre, majd kezdetét veszi az orbitális paradicsom csata.

Van azonban néhány etikett is, nehogy bárki komolyabb sérülést szenvedjen, mert ha erőből megdobnak paradicsommal, az bizony nagyon tud fájni.

A paradicsomokat kézzel össze kell nyomkodni, mielőtt eldobják, így előzve meg a nagyobb bajt, vagy azt, hogy valakit a mentő vigyen el.

A kisebb vérfürdőre emlékeztető, paradicsomlében és cafatokban úszó utcakép a helyiek hahotájától sem szokott mentes lenni.

Ennek a „sportnak”, vagy ha úgy tetszik, fesztiválnak nagy hagyománya van, és évről-évre mindig megrendezik.

Az utóbbi években egy-egy ilyen rendezvényen közel 20 ezer ember is jelen volt, köztük rengeteg turista is, ugyanis ez a paradicsomcsata a világ minden tájáról vonz ide embereket.

Maga a paradicsom háború egy órán át szokott tartani, ez idő alatt mindenki levezetheti egy kiadós paradicsomdobálással a stresszt és az elfojtott dühöt.

Az egészet egy 1945-ös eset inspirálta, amikor is a környéken helyi szegény gyerekek kezdték el egymást paradicsommal dobálni az akkor a közelben lévő paradicsom üzem mellett.

Nagyobb hírverésre a második világháborút követő időszakban tett szert, és egyre többen kezdtek megjelenni ezen a minden évben megrendezett eseményen.

Az egy órás dobálózás után az emberek még alkonyatig az utcán vannak, isznak és mulatnak, majd nyilvános zuhanyhelységekben megtisztítják magukat, és boldogan mennek haza.

érdekes érdekesség


Megtekintések száma: 14602





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet