Egyre többet tudunk arról, hogy milyen sérüléseket okozhat a tüdőben az elektromos cigaretta.
A nikotin- és kannabisztartalmú anyagokkal megtöltött eszközök az Egyesült Államokban már 16 ember haláláért felelősek, és több mint 800 megbetegedéssel hozhatók összefüggésbe.
A The New England Journal of Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint az ilyen cigarettát szívók tüdeje nagyon megroncsolódik, úgy néz ki, mintha mérgező kémiai vegyszerek miatt égne meg, vagy a tulajdonosa biológiai fegyvereket, köztük mustárgázt lélegezne be – írja a The New York Times.
A Mayo Clinic kutatói megvizsgáltak 17 hozzájuk beérkező tüdőszövetet, köztük két elhunyt emberét is. Mindegyikük elektromos cigaretta okozta tüdőkárosodásban szenvedett.
A szakértők szerint a biopszia után a betegek tüdeje úgy festett, mintha mérgező kémiai vegyületeknek tették volna ki őket, vagy mérgező vegyi füstöt lélegeztek volna be.
Nagyjából így nézhet ki a tüdeje valaki olyannak, aki vegyi baleset idején rossz helyen tartózkodik, vagy aki olyan biológiai fegyvertámadás részese, mint a mustárgáz bevetése.
A mintákat a klinika 13 férfitől és 4 nőtől kapta, az életkoruk 19-67 volt. 70 százalékuk szívott marihuánás vagy kannabisz-olajos elektromos cigarettát.
Egyelőre még mindig nem tudni pontosan, hogy mi okozza ezeket a tüdősérüléseket: maga az eszköz, a folyadék, a füst, vagy az olajok, amelyek kicsapódnak a páciensek tüdején.
Annyi biztos, hogy a marihuánás és nikotinos töltéshez van közük, mert azok betegszenek meg legnagyobb arányban, akik ilyeneket szívnak.
Az új kutatás azt mutathatja, hogy sokkal komolyabban kell figyelni az elektromos cigarettákba töltött folyadék kémiai összetételére, mert a tüdőmintákon nem látszottak olaj maradványai, viszont a makrofágoknak nevezett immunsejteken a kémiai sérülésekre jellemző szivacsos elváltozásokat vettek észre.
A szakértők azt is megjegyezték, hogy még azok, akik túlélik a rejtélyes tüdőbetegséget, is számíthatnak hosszú távú, krónikus tüdőproblémákra a jövőben.
OSZD MEG másokkal is!