Szuborbitális pályán, alig 3 óra alatt tenné meg a Los Angeles-Sydney távot a hiperszonikus repülőgép

2016. december 12., hétfő




A koncepció megálmodója szerint az utazás alatt még az űr látványa is az utasok szeme elé tárulna. Ez lenne a világ leggyorsabb repülő szerkezete a világon.

A repülés forradalma hamarosan végbemehet, legalábbis az elkövetkező 10-20 évben biztosan, ugyanis egyre több olyan piaci versenyző bukkan fel, aki érdekes technológiai megoldásokkal kecsegtet.

Nemrég számoltak be róla, hogy a Concorde utódjaként valószínűleg egy új, szuperszonikus repülőgép fejlesztésébe kezdenek, most pedig egy olyan, szuborbitális pályán közlekedni képes utasszállító koncepcióját mutatták be, mely, ha elkészülne ez lenen a világ leggyorsabb légi közlekedésre alkalmas eszköze.

A gyorsaságát nehéz mihez hasonlítani. Alig 3 óra kellene neki, hogy Los Angelesből felszállva elérje Ausztrália fővárosát, Sydney-t.

Ez jelenleg 13-15 óra szokott lenni átlagosan, ez átlagos légi társaságnál.

Egy nonprofit szervezet kreálta meg annak a csak Paradoxal kódnéven futó gépnek a terveit, melyhez rengeteg műszaki tervet és felépítést is közzétettek.

A szakemberek és mérnökök elmondása alapján a gép képes lenne 3 óra alatt valóban eljutni a Föld másik felére.

Hogy valaha megépülhet-e, az még kérdéses, jelenleg ugyanis különféle befektetőket keresnek a hírek szerint, és olyan anyagi támogatókat, akik felkarolnák a rendkívül nagyot álmodó, grandiózus projektet.

A készítők elmondása szerint a repülőgép szuborbitális pályán, már majdnem az űrben repülne, így kisebb lenne a légellenállás, és nagyobb sebességre is lenne képes.

Mindemellett az űr is láthatóvá válna, mint egyfajta különleges látvány az utazók számára.

Az utazás élményét az is fokozná, hogy a Föld horizontjának görbületét, és akár a napfelkeltét is láthatnák majd, napszaktól függően, az ablakokon, vagy a külső kamerák segítségével, az utastérben elhelyezett kijelzőkön.

Sőt, az utazás főattrakciójaként még egy percen át olyan magasságokat is elérne a jármű, amikor egy pillanatra megtapasztalhatnák az utasok a súlytalanság élményét.

Reméljük, hogy az elkövetkező években támogatókra talál a koncepció, és kisül belőle valami valós dolog.

tudomány technológia technika


Megtekintések száma: 85643





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet