Kategória: életmód
Már 1960-ban kiderült, hogy veszélyes, mégis forgalomban van, mivel beteg emberekkel „látja el” az egészségügyet, és az onkológia iparát! – állítja több bennfentes orvos.
Hatásos lehet a Parkinson-kór ellen, emellett a természet agyvédőjének is hívják, nem véletlenül.
”Rengeteg betegség mögött a finomított és mesterséges élelmiszerek állnak. Csakhogy ezt eltitkolják előlünk. Bátorítanak, hogy együnk egészen nyugodtan, amit csak akarunk. Együnk bármit, ami tetszik. Együnk, aztán majd kifejlesztenek nekünk valami mágiku…
Egy igen megdöbbentő történetről számoltak be aminap a világsajtóban. A hírt még a tévék is lehozták. Ha ez igaz és bizonyítani is sikerül az összefüggést, óriási bajban az emberiség!
Sokan ismerik az igazi jó, tanyasi húslevest, és azt, hogy mennyire sok jótékony hatása van.
A nagymamák legjobb házi praktikái, amivel szüleinket gyógyították! Érdekes módon a “régieket” sokkal kevésbé viselte meg bármilyen nyavalya!
Borzalmas felismeréseket tettek az elmúlt évek statisztikai adatai és vizsgálatai alapján.
Mindössze egy lime vagy citrom kell hozzá. Kutatások igazolták, hogy működik! Világszerte sokan „gyógyultak ki” a dohányzásból!
Egy sztárdietetikus mondja el tapasztalatait, aki Jennifer Garnerrel és Jessica Albával is dolgozik.