Kategória: orvostudomány
Napjainkban egyre népszerűbbek a különféle, egymás felett kizárólagosságod hirdető csodadiéták. Azzal azonban csak nagyon kevesen vannak tisztában, hogy fizikailag pontosan hová is kerül a zsír fogyás közben, és hogy mi lesz vele.
A technológia fejlődésével hamarosan újra láthatnak a vakok. A Horus névre keresztelt új fejlesztés a gyengén látok, és a teljesen vakok számára képes újra láttatni a világot.
Legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy nem csak az okára, hanem a megoldásra is rájöttek a kutatók.
Enyhén szólva is érdekes tanulmány látott napvilágot az elmúlt hetekben, mely azt állítja, hogy a kemény drog megoldást jelenthet, és jótékony hatással van a poszttraumás stressz szindrómára.
A kutatók azt nem állítják, hogy ezekkel le lehetne győzni a rákot, de azt igen, hogy egyértelműen segítenek a haláltól való félelem feldolgozásában.
Új genetikai kutatások afelé tendálnak, és tesznek egy érdekes kísérletet, hogy olyan embriókat hozzanak létre, melyek egyszerre három szülőtől vannak.
Először sikerült megmérni azt, hogy milyen erős a jelkapcsolat az agyban az agysejtek között, ezzel komoly áttörést hozva az agy nagy rejtélyének megoldásában.
Bár a mai világban, ahol mindenféle ultrahang létezik már, és rengeteg remek ismeretterjesztő animáció arról, hogy a fogan meg egy emberi lélek, ez az új projekt tényleg úgy mutatja meg az apró ember kialakulását, ahogy még nem láthattuk.
Japán kutatók által állapították meg a tényt, hogy a jeges desszert reggeliként fogyasztva okosabbá tesz minket. Azt is elmondjuk, hogy hogyan, és miért!
Kutatók szerint a strassz és a trauma más-más hatást válthat ki a férfiakból és a nőkből. Hogy ez pontosan miért van, azt még vizsgálják, és csak sejtései vannak róla a tudománynak.