Kategória: orvostudomány
Nem túlzás állítani, hogy hatalmas jelentősége van annak a felfedezésnek, mely lehetővé teszi, hogy a mozgássérültek újra érzékelni tudjanak. A forradalmi technológiát már az elkövetkező 5 évben használni fogják!
Még nem tudni az okokat, de egyre nagyobb számban születnek olyan gyerekek, akik immunisak a vírusra. Bennük rejtőzhet az AIDS elleni csodaszer kulcsa?
A szuperbaktériumok térnyerése egyre jobban fenyegeti emberek millióinak életét. Ha kitörne ma egy szuperbaktérium okozta világjárvány, akkor kezeletlenül kiirthatná az emberiség felét, mire megtalálnánk rá az ellenszert. Egy most kifejlesztett csillag al…
Meleg édesvizekben világszerte előforduló életveszélyes amőba az orrba jutva hamar átfertőzi a szöveteket, és eljut végül – akár percek alatt – az agyig, ahol végzetes lakmározásba kezd. Ráadásul a vízben az agyunkból felszabaduló vegyi anyagokat is képes…
Rájöttek, miért szereti ennyire az emberi vért a szúnyog. A fölfedezés keretében arra jutottak, hogy ennek javarészt olyan okai vannak, mely ellen aligha tehetünk.
Egy új technológia segítségével pusztán gondolataik által vezérelve 12 szót tudtak velük leíratni percenként.
A jövő orvostudományának mérföldkövei lehetnek azok a nano méretű fémhalak, melyek egy injekcióstű segítségével a véráramba juttathatóak, hogy gyógyszerek hatóanyagait árasszák szét a szervezetben.
Lehet, hogy rés van a pajzson, és veszélyben a váltott műszakban dolgozók? Egy egereken végzett új kutatás ijesztő dologra világít rá: nem mindegy, mely napszakban leszünk betegek, mert az immunrendszert befolyásolja a cirkadián ritmus. Éjszaka és reggel…
Azon a környéken, ahol a baktérium a szervezetébe jut, a vér elzselésedik, és nem engedi, hogy a fertőzés továbbterjedjen. A zselés vérben a kórokozó nem tud továbbterjedni. A 400 millió éve létező tőrfarkú rák egyedülálló kék vérét és értékes fehérjéit a…
A hirtelen szívhalál-esetek 27 százalékát génmutáció okozza ausztrál kardiológusok szerint. Elképzelhető, hogy a gén tovább mutálódhat majd a jövőben?
A mostani felfedezés órási jelentőségű, és új utat nyithat megelőző kezelések előtt és a nagy kockáza…