Kategória: összeesküvés
Bizony amellett, hogy a Holdon nincs minden rendben, és az egyáltalán nem halott égitest, már W.H.Pickering 1903-ban (!)megjelent könyve is tanúságot tesz. Később más csillagászok, például M. K. Jessup — a michigani egyetem csillagászat- és matematikapro…
Lehetséges, hogy a Stonehenge mását találhatták meg?
A korábban nem tapasztalt felhőfajták és a HAARP kapcsolata.
Az idegenek készek megtámadni a Földet, és ezt maga Nostradamus is megjósolta – állítják.
Ez egyben egy sötét titkot tárhat fel, melyet az egyház próbált elrejteni a történelem folyamán.
Egy felszínre hozott minta alapján a tudósok különleges rejtéllyel néznek szembe.
Egy vezető amerikai űrszakértő azt állítja, hogy UFO-k figyelték Neil Armstrongot, amikor 1969. július 20-án, a Hold felszínén megtette az első lépéseket – ami „egy kis lépés az ember számára, de hatalmas ugrás az emberiség történetében”.
A Proxima Centaurinál található anomália lehet az, ahová minden ember jut?
Ferenc pápa kulcsszerepet játszhat abban, hogy az Új világrend létrejöjjön?
Ez a félelem és pánik, amelyet bátorítanak, csak táplálja azt az entitást, amit „gonosznak” és „gyűlöletnek” nevezünk. Lady Gaga egy megdöbbentő igazságbeszédében beszélt mindezekről, és arról, hogy mi is rejlik a fátylon túl, a világ szövetei mögött.